Éjszakai sebészeten segítettek rajta
A súlyos beteg Boros Lajos az utcán esett el, majd négykézláb vonszolta magát haza és a legszomorúbb, hogy senki nem segített neki – számolt be a Blikk.
Boros Lajos súlyos beteg
Sokan megijedtek, amikor kiderült, hogy Boros Lajos súlyos állapotban került kórházba, utána pedig kómába került még 2018 októberében. Szívműtétje után öt hétig volt ebben az állapotban, ám állítása szerint ezt csak egy évvel később mondták el neki – derült ki az Ébredj velünk! extra mai adásában. A rádiós egyre erősebb, sok időt tölt a szerettei körében, ám mivel még nem a legjobb az immunrendszere, otthon gyógyul.
A családom azt mondta, hogy az én akaratom nulla, innen már csak azt csinálhatom, amit ők engedélyeznek. Az én kockázatérzékem nulla, azt mondják
– árulta el Boros Lajos. Azt is elmondta Joshi Bharatnak, hogy sok olyan dolgot tett a kórházi időszak alatt, amire nem emlékszik, és amit utólag mondtak el neki a családtagjai. Ilyen volt az is, amikor rátámadt a nővérekre és kitépte magából a „drótokat”. „Az, hogy kómában voltam, azt a kóma után egy évvel tudtam meg. (…) Vagy eltitkolták, vagy ők is pszichésen a hatása alá kerültek, és nekik is egy atrocitás volt róla beszélni” – mondta.
Kapcsolódó cikk
Súlyos betegséggel diagnosztizálták Barbeet
Bata Adrienn az Instagram-oldalán számolt be a történtekről.
„Harmadszor is szerelmes lettem a feleségembe, átminősült a kapcsolatrendszer. Ezt az időszakot Vali 1-gyel, Vali 2-vel és Vali 3-mal éltem le” – tette hozzá Boros Lajos, majd elmondta, napi háromszor hat gyógyszert szed, hogy javuljon az állapota. Az is kiderült, hogy nagyon nehezen jön ki a nyugdíjából, ezért sok mindent eladtak az elmúlt időszakban.
Kapcsolódó cikk
Reviczky Gábor a választás után: “Most tartok attól, hogy a lakásból kirúgnak a francba”
Interjút adott a 70 éves színművész, aki nyíltan kormánypárti szimpatizáns, és az országot Matolcsy gazdaságpolitikája mentette meg.