A járőröző őrmester nem sejtette, hogy örökre megváltozik az élete
Amikor az arizonai rendőrt egy bűncselekmény helyszínére hívták, még nem is sejtette, hogy hamarosan örökre megváltoztatja valaki életét. 2018 márciusában Brian Zach járőröző őrmester megérkezett a helyszínre, ahol egy gyerek állapotát kellett ellenőriznie, és itt ismerte meg a 4 éves Kailát. A kislány sérüléseket szenvedett, amiket bántalmazó gondviselője okozott neki. Zach szülői ösztönei azonnal beindultak, és gondját viselte a kislánynak, amíg a nyomozók megérkeztek, hogy bevigyék őt a kórházba. Azon az éjszakán több mint 5 órán át volt a kislánnyal, és tudta, hogy ezután a családja élete örökre megváltozik.
Színeztünk, nassoltunk, fogta a kezemet, és az egész nagyon aranyos volt
– mondta Zach, aki hozzátette, megnézték együtt a Rontó Ralph rajzfilmet (Wreck-It Ralph).
Amikor Kailát végül bevitték a kórházba kivizsgálásra, a rendőrtiszt hazament a feleségéhez és két gyerekéhez, és elmesélte az aznap történteket. Amikor elmondta párjának, Cierrának, hogy a gyermekvédelmi szolgálatok nem tudnak azonnal másik otthont találni a gyereknek, úgy döntöttek, befogadják őt.
Két nap után mamának szólította a feleségét
Amikor Kaila megérkezett hozzájuk, a helyzete szívszorító volt. „Csak egy csőrös pohara volt és egy zsák ruhája, ami nem illett rá” – emlékezett vissza Brian Zach. De a család szeretettel fogadta, és segített neki, hogy pillanatok alatt otthon érezze magát. „Két napon belül mamának szólította a feleségemet. Én egy vagy két hétig csak egy átlagos „fickó”voltam, aztán, amikor elkezdte az óvodát, megtanulta ki az az apa” – magyarázta a rendőr.
„Boldog, és csak úgy kivirult. Amikor hozzánk került, gyakorlatilag három szót ismert, morgott, mint egy kis barlanglakó, nem tudott beszélni. Most pedig imád beszélni” – mesélte Zach. 2020. augusztus 18-án a házaspár hivatalosan is örökbe fogadta Kailát. Bár az örökbefogadás véglegesítése óriási megkönnyebbülést jelentett a családnak, még mindig aggódtak amiatt, hogy feltűnhetnek Kaila biológiai szülei, és elvehetik őt tőlük.
Sok gyermekbántalmazási ügyem volt, és mindig vannak olyan gyerekek, akikhez kötődni kezdek, és szeretném őket kimenekíteni a nehéz helyzetükből, és egyszerűen csak hazavinni őket
– mondta Zach.
„Határozottan bátorítanám az embereket, hogy ők is tegyék ezt, mert nagyon sok gyereknek szüksége van ilyen „fickókra”, még akkor is, ha csak egy kis időre, mert a hatás így is óriási lehet” – mondta Brian Zach a Daily Mailnek.
Sia elárulta: nem egy, hanem két tizenévest fogadott örökbe és imádja őket
Sia csak úgy mellesleg, itt-ott elszórja a magánéletére vonatkozó információkat.