A brit kormány megreformálná a BBC-t a 25 évvel ezelőtti Diana hercegnő-interjú miatt

A nemrég elkészült bírói jelentés súlyos etikai vétségeket tárt fel a BBC-nél az 1995-ben készült Diana-interjú körülményei kapcsán. A brit kormány belengette, hogy meg kívánják reformálni a közszolgálati médiát.

Csalással és megtévesztéssel nyerte el az interjút a BBC

Elkészült John Dyson, korábbi legfelsőbb bíró jelentése, amely azt vizsgálta, hogy a brit közszolgálati csatornának, a BBC-nek és riporterének, Martin Bashirnek hogyan sikerült interjút kérnie Diana hercegnőtől. (Ez volt az a híres interjú 1995-ben, két évvel a hercegnő halála előtt, amely hatalmas botrányt okozott a királyi családban.)

Diana hercegnőt az egész világ kedvelte. Életéről musical és film is készül, ráadásul A korona sorozat legutóbbi évadjában is az ő története állt a középpontban. Eleganciáját és stílusát, ikonikus ruháit menye, Meghan Markle is próbálja utánozni.

diana hercegno interju vizsgalat bbc
Diana hercegnő az 1995-ös interjúban / Fotó: ITV

A The Guardian úgy fogalmazott, hogy a jelentés nagyon súlyos terhelő állításokat fogalmaz meg a BBC riporterének szakmai eljárásával és a vezetőség magatartásával kapcsolatosan: az újságíró megtévesztette a hercegnő öccsét a hamis bankszámlakivonatokkal, és így, testvérén keresztül vette rá Dianát, hogy nyilatkozzon az újságírónak. A csalás és megtévesztés alkalmazása a BBC etikai kódexének súlyos megszegése.

Vilmos és Harry herceg is lesújtóan nyilatkoztak a BBC-ről

A vizsgálati anyag megemlíti továbbá, hogy a közszolgálati csatorna egykori vezérigazgatója „látványosan eredménytelen” belső vizsgálatot folytatott le az ügyben. A több mint 25 évvel ezelőtti ügyről szóló Dyson-jelentésnek azonban súlyos kihatása lehet a brit közszolgálati média jövőjére.

Robert Buckland igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a kormány rendkívül alaposan és átfogó módon át kívánja vizsgálni a BBC vezetőségét és a közmédia működési rendjét. A londoni rendőrség is bejelentette, hogy a jelentés alapján felülvizsgálják, került-e elő olyan új bizonyíték, amely alapján a márciusban meghozott döntésükkel ellentétben mégis el kell indítaniuk a nyomozást.

A jelentés elkészülte után megszólalt Diana hercegnő két fia, Vilmos és Harry herceg is. Vilmos úgy fogalmazott, hogy „az a megtévesztés, ahogyan a BBC elérte, hogy Diana interjút adjon nekik, az egész beszélgetés tartalmára is hatást gyakorolt. Hozzátette, hogy nem csak a szélhámos riporter csapta be édesanyját, hanem a BBC egész vezetősége, aki ezt minden további nélkül engedte. Harry herceg úgy gondolja, a megtévesztés közrejátszott Lady Di halálában is.

Nem egy riporter vagy egy produkciós csapat, hanem sokkal magasabb szinten döntötték el, hogyan járjanak el beosztottjaik, amelyet a jelentés most be is bizonyított. Éppen ezért, a kormánynak megvan a felhatalmazása, hogy megvizsgálja, ezen elképesztő eredmények tükrében szükséges-e megreformálni a BBC működését

– nyilatkozta Buckland.

Az értelmiség félti a BBC függetlenségét

Michael Grade, a BBC korábbi elnöke szerint is itt az ideje, hogy „komoly szerkezeti változásokat” vezessenek be a vállalatnál. Ugyanakkor nem hiszi, hogy a kormány túl durva beavatkozásokat tervezne, hiszen a lakosság azt úgysem hagyná. 

Buckland szerint egy bocsánatkérés kezdetnek megteszi, de ennyivel nem lehet elintézni az ügyet. A kormány arra törekszik, hogy a vezetőség és a szervezet működése révén soha többé ne történhessen hasonló eset.

Prince William SPEAKS OUT Against 'Deceitful' 1995 Princess Diana Interview After New Details Emerge

Prince William spoke out against the BBC following new details about the 1995 interview with Princess Diana. On Thursday, The Duke of Cambridge said in a vid...

A kormány tervei miatt azonban sokan féltik a brit közszolgálatiságot. A British Broadcasting Challenge elnevezésű, médiatulajdonosokból és értelmiségiekből álló csoport ugyanis azzal vádolja a kormányt, hogy aláássa a brit médiába vetett közbizalmat azzal, hogy folyamatosan csepegteti a közmédia privatizációjáról szóló elképzeléseit. 

Tiltakozásképpen aggodalmas hangú nyílt levelet írtak a kultúrminiszternek, amelyet több mint 120 ismert személyiség írt alá, köztük Salman Rushdie író. 

A közmédia stratégiai felülvizsgálata azonban már el is kezdődött: a kormány tavaly novemberben nevezte ki a tanácsadó testület tagjait.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból