Az Egyesült Királyságban az orvosok különleges technológia segítségével megalkotott fejhallgatókkal kommunikálnak egymással, ezzel megakadályozva a koronavírus terjedését. 

Új technológia

A koronavírus következtében az egészségügyi dolgozók nagyban küzdenek azért, hogy a betegek ne fertőzhessék meg egymást, és hogy a kórházak véletlenül se váljanak a vírus gócpontjaivá. Ennek érdekében azonban nemcsak az érkezők, de az ott dolgozók egészségét is szem előtt kell tartaniuk. 

Microsoft Szemuveg
A Microsoft Által Fejlesztett Készülék / Fotó: Microsoft

Ennek érdekében vezették be, hogy minden kollégának különleges technológiával megalkotott fejhallgatót és szemüveget kell viselnie. Ezen keresztül kommunikálhatnak egymással az amúgy egymástól elszeparált munkavállalók. 

A járvány után is jól jöhet

Az orvosok így könnyedén kérhetik el a másik részlegtől a betegek laboreredményeit, röntgen-felvételeit és más hasonló, szükséges adatokat, anélkül, hogy érintkeznének. A fejhallgató segítségével jelezhetik kérésüket. Majd annak tárgyát kézhez kaphatják, miután egy erre külön kijelölt helyiségben várakoznak arra. 

Válaszok a legtöbbet ismételt kérdésekre a koronavírussal kapcsolatban

Ezt a kérdést nehéz egyértelműen megválaszolni. A kulcskérdés inkább az, hogy a szervezet képes-e a fertőzést követően antitesteket előállítani, ami aztán később az immunitásért felel, és ha igen, azokat mennyi ideig biztosítja testünk számára.

A dolgozók elárulták, eleinte igencsak furcsa és bizarr élmény volt, hogy a korábban közös térben végzett munka más módon és eszközökkel zajlik tovább. Az eredményessége, a hasznossága és a védelme azonban megkérdőjelezhetetlen. Az előző alternatívákhoz képest pedig mindenképp jobb. Annyira kényelmes megoldásnak bizonyult az ötlet, hogy a brit orvosok úgy vélik, a pandémia elmúlása után is könnyedén alkalmazható lesz majd a módszer, írja a Futurism. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.