Bruce Lee 1973. július 20-án, 32 éves korában hunyt el váratlanul. Halálának okáról több elmélet is született már, egy legújabb szerint túlzott vízfogyasztás okozhatta a harcművész halálát.

Egy tanulmány szerzői Bruce Lee halálának ismert körülményeit vizsgálták, mely szerint a híres színész este fél nyolc körül, nem sokkal azután, hogy kannabiszt szívott és vizet ivott, fejfájást és szédülést tapasztalt. Ezután bevett egy Equagesic nevű fájdalomcsillapítót, írjaBlikk.

A boncolás azt mutatta ki, hogy Lee agya 1575 grammra duzzadt, ami jóval meghaladja az átlagos 1400 grammot, így azt állapították meg, hogy Bruce Lee halálát az Equagesicre adott szélsőséges reakció miatt bekövetkezett agyödéma okozta. A tanulmány szerzői azonban kiemelték, hogy a színész azért vette be a gyógyszert, mert már előtte fejfájást és szédülést tapasztalt, ami arra utalhat, hogy az agyduzzanat már ekkor is fennállt. Úgy gondolják, a halál oka a hiponatraemia okozta agyi ödéma volt.

Más szóval azt állítjuk, hogy a veséje képtelen volt a felesleges vizet kiválasztani a szervezetéből, és ez végzett Bruce Lee-vel

– írják a kutatók.

A hiponatraemia általában akkor következik be, ha valaki rövid idő alatt nagy mennyiségű vizet iszik meg, és folyadékbevitel meghaladja a vese azon képességét, hogy kiszűrje a vizet a vérből. Bár nincs bizonyíték arra, hogy Lee túl sok vizet fogyasztott volna, a tanulmány szerzői szerint „több kockázati tényezője is lehetett a hiponatraémiának”, és ez az állapot „sokkal kisebb vízterheléstől” is kialakulhatott volna. 

Például a színész felesége és orvosai is azt állították, hogy Lee lemondott a szilárd táplálékról, és sak sárgarépa-, valamint almaleveken élt. A „tea és pirítós diéta” néven ismert, alacsony ásványianyag-tartalmú táplákozás jelentősen növelhette Lee-nél a hiponatremia kialakulásának esélyét. Emellett vízhajtókat is szedett, hogy megszabadítsa szervezetét a nátriumtól, és ezzel feszesebb izmokat eredményezzen.

Összefoglalva, Lee-nek több olyan kockázati tényezője volt, amely hajlamosít a hiponatrémiára (...). Feltételezzük, hogy Bruce Lee a veseműködési zavar egy speciális formája miatt halt meg

– állítják a szerzők.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet