Egy dokumentumfilm is érkezik Bruce Springsteen új albuma mellé. Az amerikai rocksztár Letter to You című lemeze október 23-án jelenik meg, akárcsak a stúdiómunkát megörökítő, azonos című filmes anyag.

A folyamatokba tekinthetünk be

Bruce Springsteen és zenekara, az E Street Band albumának felvételei az énekes-gitáros New Jersey-i házi stúdiójában zajlottak. Itt forgott Thom Zimny rendező irányításával a dokumentumfilm is, amely bepillantást enged a Letter to You készítésének folyamatába – írta a Usa Today.

bruce springsteen uj album letter to you dokumentumfilm
Bruce Springsteen / Fotó: Getty Images

“Szeretem a Letter to You érzelmi hullámait és hogy az E Street Band teljes egészében élőben játszotta fel a dalokat. Eddig nem fordult elő, hogy korábbi sávfelvételek használata nélkül rögzítsünk anyagot. Öt nap alatt állt össze az album, amelynek elkészítése életem egyik legnagyobb lemezfelvételi élménye volt” – mondta egy korábbi nyilatkozatában Bruce Springsteen.

Meg nem jelent dalok is hallhatók lesznek

A Letter to You-n a 71 éves zenész kilenc újabban írt dala mellett három olyan is szerepel, amelyet még a hetvenes években szerzett, de ezek eddig nem jelentek meg.

Bruce Springsteen – Dancing In the Dark (Official Video)

Official video of “Dancing In The Dark” by Bruce Springsteen Listen to Bruce Springsteen: https://BruceSpringsteen.lnk.to/listenYD Pre-order the new album Le…

Így hallhatók majd a Janey Needs a Stooter, az If I Was the Priest, valamint a Song for Orphans is.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.