Pieter Bruegel reneszánsz festő leginkább a paraszti élet aprólékos ábrázolásáról ismert. Művei tele vannak emberséggel és szokatlan iróniával. A bécsi Kunsthistorisches Museum most a világ legnagyobb kiállítását rendezi a mester alkotásaiból.

A nagy szabású rendezvény előkészületei 6 évig tartottak. A Pieter Bruegel-kiállítás kiindulópontja egy kutatási projekt volt, ami 2012-ben indult. A fából készült paneleket, amelyeken a híres reneszánsz művész festett, helyre kellett állítani. A bécsi múzeum gyűjteménye az idősebb Pieter Bruegel fennmaradt 40 festményéből 12-t tartalmaz.

45670723 303
Pieter Bruegel: Parasztlakodalom

A modern technológiának köszönhetően először is sikerült megvizsgálni a képek hordozó anyagát. Az infravörös fényképezésnek köszönhetően az aláírások és a rajzok láthatóvá váltak a festékrétegek alatt.

A röntgensugarak pedig a festett fa átvilágítását segítették elő, így meg lehetett állapítani, hogy milyen primer és színes pigmentek kerültek felhasználásra.

A restaurátorok ezáltal nyomon követhették az adott festmény megalkotásának folyamatát. Ez pedig hozzájárul a művész jobb megismeréséhez, és konzerválási és helyreállítási szempontból is fontos kérdésekre világít rá.

A projekt hírének nagyon jó volt a nemzetközi fogadtatása. Az összesen 40 megőrzött festményből körülbelül 30-at megkapott a bécsi múzeum, plusz a rajzok és nyomatok felét.

45670525 303
Pieter Bruegel: Vadászok A Hóban

A kiállításon összesen hozzávetőlegesen 90 Bruegel-mű lesz látható, ami egyedülállónak számít.

Ez ugyanis a valaha volt legnagyobb kiállítás Pieter Bruegel festményeiből, amelyek egyszerre láthatók egyetlen helyen.

Sok kép 2-300 éve nem volt együtt, noha eredetileg egy sorozat elemeiként készültek. “Ez egy olyan lehetőség, ami az életben csak egyszer adódik” – mondta Sabine Haag, a Kunsthistorisches Museum igazgatója.

A www.insidebruegel.net honlapon a festmények digitálisan is megtekinthetők. A weblapon a kutatási projekt eredményeiről is lehet olvasni.

A kiállítás pedig a bécsi Kunsthistorisches Museumban tekinthető meg október 2-tól 2019. január 19-ig.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.