Középkori lépcsőt és várfalszakaszt, valamint értékes tárgyi leleteket, köztük II. Ferdinánd magyar király ezüst dénárját találták meg a Várkapitányság régészei a budai Várban. A szakemberek feltárták az egykor a barokk palotába vezető rámpa boltozatát is.

Jelenleg is tartanak az ásatások

Ezúttal nem Solt 11. századig visszakövethető történetét és nem is a kiapadt Duna-mederben lévő felbecsülhetetlen értékeket tárták fel. A budai Várban többek között II. Ferdinánd magyar király ezüst dénárjára bukkantak. A Nemzeti Hauszmann Program keretében a budai Vár több helyszínén is régészeti feltárás folyik. A Táncsics utca 9. alatti épület régészeti munkálatai során az utcafronton álló egykori kaszárnyaépületben több száz éves emlékekre leltek a szakemberek.

Kozepkori Kincsek Budai Var Ii Ferdinand3
Középkori Kőlépcső A Táncsics Utca 9. Szám Alatt / Fotó: Várkapitányság

A feltárások során egy mélyen a padlószint alá vezető lépcső került elő, melynek nagy része még a középkorban épült. Ugyanitt értékes tárgyi leletek is előkerültek a földből. A többi között egy 15-16. századra tehető díszes mérlegsúly és egy 16-17. századi gyógyszeres üveg ólomkupakja, amelyen Mária látható a gyermek Jézussal – írja csütörtöki közleményében a Várkapitányság.

Kozepkori Kincsek Budai Var Ii Ferdinand
Ii. Ferdinánd Ezüst Dénárjai / Fotó: Várkapitányság

A régészek találtak egy ezüstláncon függő áttört medált is, és több mint 20 darab érmét, közöttük egy 1500-as évekbeli salzburgi phenninget, valamint II. Ferdinánd magyar király ezüst dénárját.

A budai Vár egyik legfontosabb építészeti öröksége

Mint írják, a mai Táncsics u. 9. szám alatti telek évtizedekig zárva volt a nagyközönség előtt, és leginkább Táncsics Mihály író 1848-as kiszabadításáról ismert. Utcafronti József-kaszárnya épülete ugyanis a forradalom idején börtönként szolgált. A terület ugyanakkor a budai Vár egyik legfontosabb építészeti öröksége. A 2018-as régészeti feltárás során az épület udvarán előkerült Erdélyi Bástya az 1530-as évek elején Szapolyai János király parancsára az elsők között épült fel.

A feltárás eredményeit és az erődrendszert az Első bástya című kiállítás keretében tekinthetik meg a látogatók.

Szintén a budai Várban, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársaival közös kutatómunka során egy eredeti, feltehetően Zsigmond-kori várfalszakaszt találtak a szakemberek az 1530-as években épült Déli Rondella területén. A fal koronája a mai felszín alatt már 10 centiméter mélységben megtalálható.

Egy 18. századi rámpa boltozatára is bukkantak

A Budavári Palota déli összekötő szárnyának rekonstrukciója során találtak rá a 18. században épített rámpa boltozatára, mely egykor a barokk palotához vezetett. Az út a jelenlegi Szarvas tér felől indulva – részben a föld alatt – egészen az Oroszlános udvarba futott. Az alagút-rámpa egészen a Hauszmann Alajos által tervezett átépítési munkálatokig fennmaradt, majd 1896-ban a palota bővítésekor szüntették meg. A most megtalált részlet tanúsága szerint és a szakemberek legnagyobb meglepetésére nem teljes egészében.

Kozepkori Kincsek Budai Var Ii Ferdinand2
A Kutatómunka Során Egy Eredeti, Feltehetően Zsigmond-Kori Várfalszakaszt Találtak A Szakemberek / Fotó: Várkapitányság

A közleményben beszámolnak arról, hogy a most zajló munkálatok helyszínén, a Budavári Palota déli összekötő szárnyában alakítják ki újra a legendás Szent István-termet, amely 2021 augusztusától eredeti pompájában lesz látogatható.

Több mint 19 ezer ellopott műkincsre találtak egy fekete piacon

Két hatalmas nemzetközi rendőrségi együttműködés talált rá egy fekete piacra, ahol illegális úton kereskedtek műtárgyakkal. A több mint 19 ezer kincs ellopásáért és árusításáért 101 gyanúsítottak tartóztattak le. A megtalált műtárgyak között, olyan értékes darabokra leltek, mint egy pre-kolumbiai aranymaszk, egy római oroszlán és ókori érmék ezrei, írja a The Guardian.

A Nemzeti Hauszmann Program megvalósításán, azaz a Budavári Palotanegyed megújításán dolgozó Várkapitányság fontos feladatának tartja, hogy a megtalált leleteket, épületmaradványokat bemutassa és megóvja – írják a közleményben.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.