Tízmillió négyzetméternyi napelemmel csökkentené Budapest károsanyag-kibocsátását a városvezetés

Tízmillió négyzetméternyi napelemmel szeretné Budapest városvezetése 2030-ra csökkenteni a város károsanyag-kibocsátását és energiafüggőségét – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.

Lakásonként legalább öt négyzetméternyi napelem telepítése a cél

A közlemény szerint ezért programot indítottak, amelynek célja a napenergia széles körű elterjesztése a fővárosban.

A napelemtelepítés jogi, műszaki és pénzügyi akadályait feltérképező munkát az EUKI (Europäische Klimaschutzinitiative, Európai klímavédelmi kezdeményezés) német kormányzati ügynökség csaknem hatszázezer euróval (mintegy 210 millió forinttal) segíti – írták.

A közleményben idézték Karácsony Gergely főpolgármestert, aki a projekt indító rendezvényén kiemelte, Budapest városvezetésének tervei szerint 2030-ig a jelenlegi napelemkapacitásokat 130-szorosra kell növelni. A cél lakosonként legalább öt négyzetméternyi napelem telepítése, ez rendkívül ambiciózus terv – tette hozzá.

Kevesebb autóhasználat, megújuló energia és zöldterületek szerepelnek a főváros klímastratégiájában

Ámon Ada, a Főpolgármesteri Hivatal klíma- és környezetügyi főosztályának vezetője, a projekt szakmai felelőse arról beszélt, hogy a város klímastratégiájában megfogalmazott célok szerint tíz éven belül a budapesti lakások egyharmada energetikai korszerűsítést hajt végre.

1500 MW-ra nő a Budapesten működő napelemek teljes kapacitása, a távhőellátás legalább fele megújuló energiából származik majd, továbbá legalább harmadára lecsökken a személyautóval közlekedők aránya, nő a városi zöldterületek mérete és a helyi jelentőségű védett természeti területek nagysága.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból