Horváth Márk a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős bábszínész hallgatója. A kecskeméti Ciróka Bábszínházban, Ludas Matyi szerepét játszotta Vidovszky György rendezésében. Az Ódry színpadon vendégszerepelt előadás után még jelmezben kérdeztem a rocksztár Matyit. A közelmúltról és kicsit a jövőről is, valamint a pesti és a vidéki színészlétről beszélgettünk.

ContextUs: Egy ideje nem láthattunk itt Budapesten. Merre voltál?

Az volt a feladatunk, hogy az első félévet vidéki gyakorlaton töltsük egy bábszínházban. Ez nem mindenkinek jött össze, van, aki például a Vígszínházban dolgozott. Én szeptember óta dolgoztam Kecskeméten, ott is éltem – kaptam egy vendégszobát. Erre az egy produkcióra szerződtem, azonban december 15-e után már csak a meghívások vannak ebből az előadásból.

ContextUs: Mesélj a próbafolyamatról! Hogy született meg az előadás szövege, a mozgások, a zenék?

Tasnádi István írta a szöveget a Budapest Bábszínház számára. Egy bábjátékot írt Fige Attila rendezéséhez, és ezt Gyuri elkezdte olvasni, használni, átírni.

Amikor elénk került, még nem volt végleges a szöveg, a próbákon és az előadásokon is folyamatosan alakult. Tehát hozzátettünk, kivettünk, betettünk, elé raktunk stb…

A mozgás Gyevi Bíró Eszter munkáját dicséri. Nyilván, hiszen ők, Vidovszky, Gyevi és Monori így szoktak dolgozni. Monori András volt a zenei vezető, ő szerezte a dalokat is. A dalszövegeket Gyuri írta, de mi is hozzá tettük a magunkét.

ContextUs: Ahogy én láttam, ez egy felszabadult, jó hangulatú, mégis nagy koncentrációt igénylő – mondhatni – melós előadás.

Belülről is az!

Horváth Márk / Ciróka Bábszínház / Ludas Matyi
Jelenet A Ludas Matyiból / Fotó: Ujvári Sándor

ContextUs: Pályakezdőként hogyan élted meg ezt a próbafolyamatot?

Vidovszkyval a legutóbbi kaposvári gyermekszínházi biennálén találkoztam először. Akkor felolvasó-színházként egy német drámát adtunk elő. Ezt nem Gyuri rendezte, hanem az osztálytársaim, de ő volt ennek az egésznek a szervezője. Nagyon kellemes ember volt, és felmerült bennem, hogy jó lenne vele dolgozni.

Boldog voltam, hogy a Cirókától felkérést kaptam, annak meg még jobban örültem, hogy a Ludas Matyi lesz, és Vidovszky György rendezi. Később, beszélgettünk a szereposztásról.

Feltettem magamnak a kérdést: „Miért pont engem?” – erre azóta sem tudom a választ, hiszen az osztályból szinte mindenki benne volt a pakliban,  Gyuri mégis engem választott ki erre a szerepre.

ContextUs: Talán az osztályfőnökeid javaslatára?

Azért jött létre ez a vidéki gyakorlat, mert az osztályfőnökök fontosnak tartják, hogy a színész, pláne bábszínész, belenézzen egy ilyen munkába. Nem véletlenül küldték el régebben a naggyá lett színészeket is a fővárosból egy kis időre. Ez egy bevált gyakorlat volt 20-30 éve.

ContextUs: Miben más a vidéki élet?

Nagykanizsáról származom. Kecskemét ugyan picivel nagyobb, de hasonló habitussal bír. Este öt óra után kihalt a város, csak néhány szórakozó hely él és virul, de amúgy nyugis – csendesebb, mint itt! Budapesten dolgozni lehet, vidéken pedig élni! Engem meggyőzött ez a gyakorlat, ilyen helyen szeretném a pályámat elkezdeni.

ContextUs: Mit adott neked az elmúlt időszak?

A környezetváltozás jó volt, mert végre új emberekkel találkozhattam. Ez mindig jó. „Ha bele ragadsz egy társaságba”, abból jó érzés kiszabadulni. Újra kell építeni a kapcsolatokat, és jobb energiákat lehet dobálni egymásnak. Ha valakit ismersz évek óta, akkor tudod, mit várhatsz tőle. Egy új csapatban viszont az a jó, hogy meglepőek a kollégák reakciói. Ez progresszív, mert egészen jól lehet szakmailag ismerkedni, tanulni.

ContextUs: Mit tanult „Ludas Matyi”?

A bábszínház most emelkedőben van! Fontos bebizonyítani, hogy nem csak (!) gyerekeknek való. Ez látszik az előadáson is. Már hét éves kortól nézhető, de az idősebb korosztály is kedveli. A középiskolás közönségnek elég nehéz bebizonyítani, hogy amit látnak az érdekes és izgalmas lehet, ugyanakkor remek kihívás. Ez már nem az a műfaj, amiről hallottak az 50-es-60-as évekből.

Horváth Márk / Ciróka Bábszínház / Ludas Matyi
Jelenet A Ludas Matyiból / Fotó: Ujvári Sándor

ContextUs: Hol és miben lehet látni a közeljövőben?

A MACKÓÉLET/MACKÓÁLOM és a VAS UTCA – itt élünk, így élünk című előadásokban. Előbbit most, januárban mutattuk be, utóbbi pedig februártól lesz műsoron, mindkettő az Ódry színpadon.

Ezen felül Kelemen Kristóffal egy márciusi bemutatón dolgozunk, melynek Közönség gyalázás a címe, valamint a Budapest Bábszínházban Vidovszky Gyuri a Kaukázusi Krétakörben is számít rám, amit áprilisban láthat majd a közönség. Szeretnénk még a Ludas Matyit is játszani fesztiválokon, és van egy szóló előadásom is, amit magam írtam, rendeztem és játszom, az Egyszemélyes passió – ebben Nánay István és Gimesi Dóra voltak a konzulenseim.

ContextUs: Ebből úgy fest, egy darabig mégis pesti bábszínész leszel?

Ebben a félévben biztosan.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.