Emberi történetekbe ágyazott kortárs építészettel és dizájnnal foglalkozó alkotásokkal várja a közönséget idén a Budapesti Építészeti Filmnapok sorozata, amelyet március 7. és 10. között tartanak a Toldi moziban.

A seregszemlét idén Apokalipszis később szlogennel rendezi a Kortárs Építészeti Központ. A filmnapokon vetített alkotások ebben az évben többek közt olyan kérdésekre keresik a válaszokat, hogy mennyi építkezést bír el még a bolygó, demokratikusabb lesz-e a városfejlesztés a videojátékok vagy a drónok használatával, hogyan változik az építőipar, ha a földszinti bejáratok helyét a tetőtéri leszállópályák veszik át, vagy hova lehet még elrejtőzni, ha valaki mégis más utat keresne.

Building Resize Robot
/ Kép: Resize-Robot

A fesztivál széles közönség számára kínál új nézőpontokat a városi átalakulások nyomonkövetéséhez. A szervezők szerint a film az egyik leginkább hozzáférhető eszköz, amely segít kritikusan viszonyulni a városok működésének, tervezhetőségének összetettségéhez.

Hivatalosan bejelentették: építészeti “átvilágításon” esik át a palotanegyed!

Fodor Gergely hangsúlyozta: az elmúlt több mint hatvan évben a vár kiszakadt a város szövetéből, egyfajta díszletté vált. A Várkapitányság Zrt. irányításával zajló program célja ezért az, hogy “a világ legszebb fővárosának legszebb városrészét” visszaadja a magyar embereknek. A következő hároméves fejlesztési ciklusban megvalósul a várbeli utak, sétányok és parkok rendbetétele, illetve a Csikós udvar környékének akadálymentesítése.

A sokszínű témák mellett a fesztivál különlegessége a műfaji változatosság, hiszen a válogatásban szerepel építészportré, városutópiákról szóló történelmi dokumentumfilm, egy-egy elhibázott tervezési folyamatot feltáró riportfilm, sci-fi a jövő városáról, de elképzelt városokról szóló animáció is.

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2019. március 7-10.

Helyszín: Toldi mozi, Budapest

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.