Csaknem 40 film, köztük hét rövid dokumentumfilm száll versenybe az idei Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF). Az eseményt január 28. és február 3. között rendeznek Budapesten a Cinema City Aréna moziban.

Hirdetés

Magyarországon először vetített, többségében egyszer látható, a világ minden tájáról érkező alkotásokat vonultat fel az idei fesztivál. A BIDF a közösségi médiáról szóló, Tisztogatók című német film vetítésével veszi kezdetét – mondta el a programot beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón Balogh Rita fesztiváligazgató.

BIDF2019 – THE CLEANERS – TISZTOGATÓK

This is “BIDF2019 – THE CLEANERS – TISZTOGATÓK” by BIDF on Vimeo, the home for high quality videos and the people who love them.

A programban Oscar- és Európa-díjra jelölt alkotásokat, valamint a Sundance-en a zsűri nagydíjával elismert filmet is láthat a közönség. Kiemelte, hogy minden film vetítése után beszélgetést is tartanak az alkotókkal.

Telt házas vetítés a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, 2018 / Fotó: BIDF

Sós Ágnes fesztiváligazgató elmondta:

egy rangos nemzetközi zsűri, valamint egy nemzetközi diákzsűri és egy nyugdíjas zsűri dönt a díjakról öt – Meztelen remény, Meztelen üzenet, Meztelen igazság, Meztelen szenvedély és Meztelen rövidség – kategóriában.

Emellett közönségdíjat is kiosztanak. A kategóriák fődíjasai ezer eurós pénzjutalomban részesülnek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával.

BIDF2019 – GENESIS 2.0 – GENEZIS 2.0

Genesis 2.0

Christian Frei – 113′ Show me the trailer SCREENINGS SYNOPSIS On the remote New Siberian Islands in the Arctic Ocean, hunters are searching for the tusks of extinct mammoths.There is a gold rush fever in the air. The price for white gold has never been so high.

Hozzátette: a 25 fős nemzetközi zsűri tíz elismert külföldi szakemberből, valamint a magyar művészeti élet, közélet és sajtó ismert szereplőiből áll. A filmes szakemberek mellett költő, humorista és zenész is helyet kapott a zsűriben.

Oscar-jelölésig juthat egy magyar dokumentumfilm

Az Egy nő fogságban története sikeréről először tavaly év végén derült ki, hogy ez lesz az első olyan egész estés film, amit beválogattak a legmenőbb függetfilmes fesztivál, a Sundance versenyprogramjába. Azóta versenyzett Amszterdamban az IDFA (Nemzetközi Dokumentumfilmfesztivál) programjában, továbbá az Európai Filmdíjra esélyes dokumentumfilmek közé is sikerült bekerülnie.

A fesztivál ideje alatt minden versenyfilmet minimum kétszer vetítenek, három teremben párhuzamosan játsszák majd a filmeket.

Rendhagyó módon dokumentumfilmek is szerepelnek az Oscar-gálán

Most először kerül sor dokumentumfilmek nevezésére az Oscar-gálán. A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (Academy of Motion Picture Arts and Sciences) 15 filmet választott ki, amelyek közül 5 kerül be a jelöltek közé. A filmek december 31-én kerülnek a mozikba, 13 városban, és egészen január 21-ig lesznek megtekinthetőek.

Elmondta, hogy kilenc film vetítése után kibővített beszélgetést, vitát is tartanak nemzetközi szakemberek és újságírók részvételével különféle konfliktushelyzetekről.
A műsorból kiemelte a Putyin szemtanúi című filmet Vitalij Manszkij rendezésében. Az orosz rendező húsz évvel ezelőtt az orosz elnök propagandafilmeseként dolgozott. Egy húsz évvel ezelőtt forgatott anyagot vágott újra, és az ebből készített egész estés dokumentumfilmben saját lelkiismeretét vonja kérdőre az orosz rendező.

BIDF2019 – THE TRIAL OF RATKO MLADIC – RATKO MLADICS PERE

The Trial of Ratko Mladić

Rob Miller, Henry Singer – 100′ Show me the trailer SCREENINGS SYNOPSIS On the 22nd of November 2017, the Bosnian Serb General, Ratko Mladic, was found guilty of genocide and crimes against humanity in The Hague and sentenced to life in prison.

A fesztiválon látható lesz a Ratko Mladic pere című dokumentumfilm is, amely az egykori boszniai szerb tábornoknak a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt zajlott perét és a bíróság ítéletét tárja a nézők elé.

Hirdetés