Sokakat idegesít, sokan viszont szeretik az idelátogató turistákat, ami biztos, hogy gazdasági szempontból a miattuk is ösztönzött ingatlan-, város- és közlekedésfejlesztések, illetve az itt vásárolt szolgáltatásokra és termékekre költött összeg egyaránt pörgetik a hazai gazdaságot. De vajon mennyit költenek, és mely országokból jönnek a legtöbben? Miben ösztönzi igazán a kormányzatot, a fejlesztőket és a befektetőket a jelenlétük? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ és néztük meg a hazai viszonyokat. 

Amikor a turizmusról beszélünk, ingatlanpiaci szempontból három tényezőt minimum érdemes kiemelni, ami miatt biztosan profitál az ország és főként Budapest a külföldi látogatókból. Egyik – kapcsolódva a munkaerőpiachoz – a turizmus és vendéglátásban elérhető álláshelyek száma, ha kevesebb látogató jönne az országba, a szállodák, légitársaságok dolgozóira is kisebb számban lenne szükség.

A második lényegében az itt elköltött pénzösszegről szól, ideutaznak, szálláshelyet foglalnak, szórakoznak, költenek, ami pörgeti a gazdaságot.

A harmadik pedig az ebből fakadó ösztönzés a kormány, a befektetők és fejlesztők számára, hogy ingatlan-, város- és közlekedésfejlesztésekbe kezdjenek, és hogy ezáltal még több, magasabb szolgáltatási színvonalat igénylő vendégeket idevonzzanak.

Hol a legjobb külföldiként élni? – TOP10 – Magyarország nincs közte

Az Internations, a világ egyik legnagyobb külföldön élőket összefogó hálózata idén is felmérést készített a világ legbarátságosabb országairól, azaz hogy hol a legegyszerűbb külföldiként beilleszkedni. 188 ország 13 ezer külföldijét, több mint 160-féle nemzetiségű embert kérdeztek. Íme a top 10.

Az munkaerőpiaci tényező magától értetődő, a második, vagyis külföldiek kiadásait, illetve a harmadik tényezőn belül a közlekedésfejlesztéseket most részletesebben is megnézzük.

Travel&Turism Economic Impact 2018 márciusi jelentése alapján ezek a tényezők számokban kifejezve hazánkban így néznek ki: 

  • 157 ezer munkahely (hotelek, utazási irodák, légitársaságok dolgozói, stb.) 2017-ben, ami idén várhatóan 161 ezer állásra nő
  • 17,4 millió nemzetközi turista érkezhet az országba 2018-ban, a korábbi év tendenciáját figyelembe véve (ebben nem szerepelnek az egynapos, egy éjszaka eltöltése nélküli átutazások, látogatások)
  • 405 milliárd forintnyi tőkebefektetésre lehet számítani ebben az évben
  • A turisztikai kiadásokban az üzleti célú utak 8,8%-ot, míg a kikapcsolódási célú utazások 91,2%-ot jelentettek 2017-ben
  • A teljes tavalyi költség 73,2%-a külföldiektől származik
  • 1949 milliárd forintot költöttek Magyarországon a külföldi látogatók 2017-ben (a KSH adatai alapján ez 1832 milliárd forint, ám ez nem tartalmazza az nemzetközi közlekedésre, a biztosításra, a tartós és értékes fogyasztási cikkekre, illetve az illegális szolgáltatásokra fordított pénzösszegeket)
  • 14 700 forint a hazánkba érkezők egy főre jutó átlagos napi kiadása, a több napra érkezőké 16 000 forint volt tavaly

A napi 16 ezer forintos kiadásnál jóval magasabb az üzleti útra érkezők által hazánkban elköltött összeg, ez a napi 40 ezer forintot közelítette idén a második negyedévben, míg a munkavégzési céllal, valamint az egyéb okból (tanulás, egészségügy, vallás, vadászat, stb.) érkezők az átlagosnál is kevesebbet költöttek. 

Koltesek 20181004
Így Költenek A Külföldiek / Forrás: Ksh, Portfolio

A számokat elnézve elképesztő potenciál van a turizmusban, ha továbbra is így folytatódik a bővülés, nőhet az utazók száma, emiatt a szükséges munkaerő, a tőkebefektetések is egyre nagyobb méreteket ölthetnek, valamint a külföldiek is többet költhetnek Magyarországon. Úgy tűnik, ezen a piacon mozgó cégek is érzik a növekedést, a légitársaságok is egyre több járatot indítanak a különböző városokba, országok közötti vasútfejlesztések vannak tervben, a Ferihegyi reptér utasforgalma pedig folyamatosan rekordot döntöget, ami miatt további fejlesztések szükségesek.

Közlekedésfejlesztés: a budapesti reptéren sorra dőlnek meg a rekordok

Először júliusban, majd augusztusban jelentettek újabb rekordot Budapest Liszt Ferenc repülőtér utasforgalmában, az utolsó nyári hónapban 1 millió 527 ezer embert regisztráltak. Bár akkor még nem érte el a 10 millió főt az éves forgalom, azóta már bőven efölött járhat a repteret használó utasok száma, sőt év végére várhatóan a 15 milliós határt is átlépi.

A magyarok inkább az Aldiba mennek sörért, a külföldieknek olcsó a Sziget Fesztivál

“A napijegyek már átlépnek egy olyan szintet, hogy mindenki úgy érzi, ki kell használni minden lehetőséget.” “Sok alternatív kajáldát láttam.” “Diákként nekem nagyon drága. De megértem az árakat, mert így legalább szűrni tudják az emberek. “Több külföldit hallani az ember, így gondolom, jobban megéri a pénztárcájuknak. Évek óta problémát jelent a pénztárcánknak a Sziget-árak.

A kifejezetten erős nyári hónapok abból a szempontból nem okoznak nagy meglepetést, hogy ilyenkor számos, a külföldi látogatókat is vonzó program, fesztivál van Magyarországon (Sziget, VOLT, Balaton Sound, Forma-1-es Magyar Nagydíj). A fapados járatok kedvező jegyárai, illetve a sűrűn indított járatai miatt pedig azok számára is kedvelt célponttá vált Magyarország, illetve a főváros, akik csak egy-, vagy kétnapos városnézés miatt jönnének.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.