2005-ben a Buzzfeed vezetője, Jonah Perretti jelen volt a HuffPost megalapításánál, és most újra a szerkesztőség tagja lehet.

Papíron maradnának függetlenek

A Wall Street Journal szerint a részvénycsere mellett az előző tulajdonos, a Verizon tőkével is beszáll a Buzzfeedbe, azaz nem egyszerű felvásárlásról van szó – írja a 444.

Buzzfeed Huffington Post Megvasarlas
/ Fotó: Drew Angerer / Getty Images

A megállapodás érdekessége, hogy a Buzzfeedet vezető Jonah Perretti annak idején – 2005-ben – jelen volt a HuffPost megalapítása során, társalapítónak mondható. Így most egyszerre lesz a két vezető független lap vezetője, amint a tranzakció lezárul.

Peretti akkor távozott a HuffPosttól, amikor 2011-ben az AOL 315 millió dollárért megvásárolta a céget. 

Előremenekülés a lapok részéről

A Wall Street Journal szerint a részvénycsere mellett a Verizon tőkével is beszáll a Buzzfeedbe, azaz nem egyszerű felvásárlásról van szó. A lap azt írja, hogy a Buzzfeed és a HuffPost szerkesztősége között papíron függetlenek maradnak egymástól, ám valószínűleg lesz együttműködés, ahogy a két cég hirdetési szerződéseit is valószínűleg összefésülik majd Peretti keze alatt. 

Peretti azt nyilatkozta, hogy nagy előrelépést vár a HuffPost-tal való együttműködéstől, Arianna Huffington pedig, a HuffPost alapítója azt írta: nagy izgalommal várja Peretti visszatérését a lap vezetésébe.

Az üzlet egyfajta előremenekülés is a felek részéről: a közösségi média elszívóereje által sújtott online hírszolgáltatókat súlyosan érintette a koronavírus-járvány, több nagy lapnál 50 százalékos nagyságrendben estek vissza hirdetői bevételek, így a Buzzfeed mellett a Vice is leépítésekre és fizetéscsökkentésre kényszerült, emlékeztet a 444.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

meghalt forro tamas riporter

Meghalt Forró Tamás, az MTV egykori sztárriportere

Hosszú évek óta eltűnt a képernyőről, a közéletből Forró Tamás. Az egykori zseniális rádió-, később televíziós riporter, aki Havas Henrikkel alkotott elválaszthatatlannak tűnő párost a Napkelte műsorában.

kovacs andras origo ujsagiro tavozas oka

Hatalmas lejtmenet az Origónál, Kovács András is távozik

Tizenegy év után távozik Kovács András, az Origo egyik legismertebb, korábban rágalmazásért elítélt, állami díjas munkatársa. Információink szerint sokan hagyták el vagy kényszerültek távozni a Fidesz-közeli sajtóterméktől, ahol jelentős távozási és elbocsátási hullám zajlik.