ByeAlex bevallotta, hogy gyűlölte az X-faktor válogatókat, hiszen őt csak a műsor tehetséggondozási része érdekelte a műsorban.

ByeAlexTelex podcastjában vendégeskedett, ahol többek között a melegházasságról fejtette ki a gondolatait, és az X-faktorban végzett mentorkodásról is beszélt, írja24.hu.

Szerintem sok része trash, amivel én nem tudok azonosulni. A válogatókat utálom

– jelentette ki, hozzátéve, hogy úgy érzi, nem csak nem szerette, de nem is tudott jól hozzáállni azokhoz a helyzetekhez, amikor egy rossz hangú versenyző érkezett a műsorba, ellentétben Gáspár Lacival és Puskás Petivel, akiket remek tévés szakembereknek tart. 

Azért fogadta el az RTL megkeresését, mert szeretett volna hatással lenni a műsor színvonalára és a zenékre, ami úgy érzi, sikerült is. Azonban az utolsó évadra már úgy érezte, nem érkeznek azok a tehetségek a műsorba, akikre ő várt volna, ezért is jelezte a csatornának még azelőtt, hogy bejelentették, hogy a műsor szünetre megy, hogy ő nem fog visszatérni a mentorszékbe. 

Szerintem ebben az évadban már csak az volt érdekes, hogy Erika új volt közöttünk. Én szoktam ezeket vállalni. Ha nem lett volna Erika, akkor mi lett volna a műsor kémiája? Én ezt éreztem

– árulta el. 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet