Aligha létezik olyan ember, aki ne hallott volna már a magatartásproblémákról, magatartás- és viselkedészavarokról, kiváltképp az ADHD-ról. Sajnos azonban annyira közkézen forognak ezek a fogalmak, hogy össze is keveredtek már, ezért mielőtt messzemenő következtetéseket vonnál gyermeked állapotát illetően, fontos, hogy utánajárj, pontosan mivel is állsz szemben, hiszen csak úgy fogod tudni a megfelelő megoldást megtalálni.

A viselkedészavar lényege

Míg a dackorszak és a kamaszkor nehezebb perceiben magatartási problémákkal kell szembenézni, és általában teljesen normálisnak mondhatóak az adott válaszok a gyerekek részéről, addig a magatartászavar már egy keményebb dió, hiszen sokszor agresszivitással, lopással, hazugsággal jár, amik jócskán feladják a leckét. Ehhez képest a figyelemzavar és a hiperaktivitás, amelyet a Marry Jane svájci CBD olajok által forgalmazott CBD olajok enyhíthetnek, teljesen más lapra tartozik.

Az ADHD fő tünetei

Elméletileg genetika, táplálkozás, valamint szociális és fizikai környezet is okozhatja az ADHD-t, ezért gyakorlatilag bárki ki van téve ennek a tünetegyüttesnek, amelynek három fő típusa van.

A figyelemhiányos gyermek esetében jellemzően csak nehezen és rövid ideig lehet lekötni a figyelmét, nehezére esik koncentrálni, a feladatait megszervezni, nehezen tud új információkat feldolgozni.

A hiperaktív gyermek folyton mozog, mindennel játszik, nem bír megülni a helyén, nem tudja kivárni a sorát.

Természetesen ezek mind-mind lehetnek életkori sajátosságok is, és igen nyomós tüneteknek kell tartósan megjelenniük, hogy valóban ezt a diagnózist kapja a gyermekünk.

CBD olaj az ADHD enyhítésére

Bár alapvetően jól lehet kezelni az ADHD-t, sajnos a legtöbb esetben stimulánsokat kapnak a gyerekek, ami étvágytalanságot, álmatlanságot, szorongást válthat ki belőlük. Itt jön képbe, hogy az alkalmazott terápia kiegészítőjeként CBD cseppeket adj a gyermekednek, ugyanis – bár kutatások még nem igazolták – a cseppek segíthetnek enyhíteni bizonyos tüneteket.

A CBD bizonyítottan segíti a dopamin szint egészségesen tartását, ami a tanulást, a figyelmet és a memóriát támogatja, azaz növeli a figyelmet.

További fontos hatás, hogy csökkenti a szorongást és az álmatlanságot, így nagyban meg tudja könnyíteni a gyermek életét.

A fent említett hatások már bizonyításra kerültek, így egészen biztosan fog tudni segíteni gyermekednek.

Mindenképp konzultálj!

Bár a CBD csepp nem minősül gyógyszernek, mégis fontos, hogy a kezelőorvossal egyeztetve történjen a kúra megkezdése.

Érdemes a lehető legkisebb adaggal kezdeni, majd fokozatosan emelni az adagot addig, amíg el nem éred a kívánt hatást.

Ha ADHD-vel diagnosztizálták a gyermeked, ha úgy érzed, nagyon nehezen koncentrál, szorong vagy nyugtalanul alszik, mindenképpen érdemes bevetni a természetnek ezen kincsét az életminőségének javítása érdekében.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

d-line.hu - 2025 március - Cikk 2

Amit a jubileumi gáláról tudni érdemes

A cégvezetők ideális esetben arra törekszenek, hogy az irányításuk alatt lévő vállalat hosszú ideig sikeresen működjön, ennek érdekében pedig folyamatosan célokat tűznek ki maguk elé, és azért dolgoznak, hogy ezeket megvalósítsák.

ID-3478

Tények és tévhitek a botoxról

A botox az egyik legismertebb és legnépszerűbb esztétikai kezelés, amelyet világszerte alkalmaznak a ráncok kisimítására és a fiatalos megjelenés megőrzésére.

swissclinic.hu - 2025 február - LinkMarketing - 4

A testi egészség művelése

A kultúra szó eredeti jelentése a föld művelésére utalt, majd idővel kiterjedt a szellem, a lélek és végül az egész társadalmi élet művelésére.

httpswebgrow.hu - 2025 február - Cikk4

Árajánlat webshop vagy weboldal készítésére

Elsőre azt gondolnánk, hogy amikor egy új weboldal kialakításába vágjuk a fejszénket, akkor a legfontosabb az, hogy el tudjuk mondani a fejlesztőnek, hogy milyen megjelenést szeretnénk a weboldalunk számára.

blog.genertel.hu - 2025 február - Cikk 16

Egy elektromos hiba az egész estét tönkreteheti

Ma már sokan a különböző okosmegoldásoknak köszönhetően nem személyesen mennek el egy filmet vagy színházi előadást megtekinteni, hanem otthon, egy nagyobb tv előtt elhelyezkedve nézik meg a felvételt.

httpsmedimarket.hu - 2025 február - Cikk2

Az otthoni orvostechnika alkalmazási területei

Napjainkban az otthoni orvostechnika olyan lehetőségeket teremt, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak, hiszen a pácienseknek már nem kell minden egyes mérésért vagy kezelésért felkeresniük az orvosi rendelőt.

https-borsodfestek.hu - 2025 február - Cikk4

Az otthonunk a saját stílusunk tükre

A beltéri falak megjelenése, stílusa mind hozzájárulnak a hangulatunkhoz, illetve árulkodnak a személyiségünkről, de még a kulturális háttér is szerepet játszik.

httpsalomszuszek.hu - 2025 február - Cikk4

Milyen gyerekágyat válasszunk?

Az elmúlt években egyre népszerűbbé váltak a népi motívumokkal díszített gyerekágyak, amelyek nemcsak esztétikailag különlegesek, de a hagyományos kultúrát is becsempészik a gyerekszobába.