
Mindenkivel összeveszett Friderikusz Sándor
Szakmai sikereit nem lehet elvitatni, de…
Minden úgy kezdődött, hogy Puzsér Róbert egy kemény kritikával illette Puskás Petit és úgy írta őt le, mint egy ”gátlástalanul nyomuló kölyök az évtizedek óta híguló kulturális térben” – számolt be róla a Blikk.
Kapott az alkalmon Majka és megvédte barátját, rámutatva arra, hogy korábban Puzsér Róbertet is csak a Csillag Születik műsora miatt ismerte meg az egész ország. Hozzátette, hogy nem mellesleg lenne mit tanulnia Puskástól.
Azért válaszolok neked, mert nyilván a szeretteimet azért igencsak bántja, nem is az észrevételeid, hanem az a végtelenül közönséges, egyszeri kommentelő színvonalához simuló felszínességed és legfőképpen a “stílusnak” gondolt trágárságod, mindezt népművelőnek álcázott jelleggel
Hozzátette, hogy Bakács Tibor megszólalása valóban rosszul érintette, mert igazságtalanul nyersnek érezte. Ennek ellenére most Puzsér írása nem igazán hatotta meg, túl személyeskedő és alpári. Kitért még a vegánságára, illetve reagált arra, hogy ”mit is tett le az asztalra”, kezdve a karrierjének indulásától egészen a színházi munkásságán keresztül a mai napig. A poszt kommentszekciójában Puskás Peti édesapja, Puskás Tivadar is felbukkant és kávéra invitálta Puzsér Róbertet.
Kapcsolódó cikk
A fitneszguru mellett az egész celeb világ kapott hideget a kritikustól.
Szakmai sikereit nem lehet elvitatni, de…
Elképesztő átalakuláson ment keresztül egy év alatt Tóth Vera, akire alig lehet ráismerni: a Megasztár egykori győztese több 10 kilót adott le.
Hiába várták hétfő reggel a Rádió 1 hallgatói Sebestyén Balázst, a műsorvezető nem jelent meg.
Csobot Adél és Istenes Bence mind a ketten rendkívül határozott személyiségek, és ez sokszor okozott már közöttük feszültséget az évek során.
Nem kegyelmez a férjének az üzletasszony.
Mondta ezt, miközben Gáspár Bea épp dubai fánkot díszített mellette.
Nem rejtette véka alá a véleményét.
Az édesanyja küldte a műsorba.
Kovács Reni azzal a céllal érkezett a Házasság első látásra című műsorba, hogy megtalálja az élete párját, a szakértőcsapat pedig Brumit jelölte ki neki férjként.
Most mindent elmondott!
Nagyon környékezi a sors.
Te kipróbálnád?
Ezt nem láttuk jönni.
Egy születésnapi dal még sosem kavart ekkora botrányt. G.w.M sajátos módon köszöntötte négyéves fiát, amivel sikerült ismét kivívnia az emberek nemtetszését.
Endrei Judit 2021-ben jelentette be, hogy visszatér a képernyőre.
Megindító, amit a műsorvezető elárult.
Szépen lefogyott Hajdú Péter.
Hosszú várakozás után végre kiderült, hogy a Házasság első látásra legutóbbi évadának egyik legkedveltebb párosa, Reni és Brumi a műsor után nem sokkal külön utakon folytatták életüket.
Bochkor Gábor ismét markáns véleményt fogalmazott meg, ezúttal az “anyataxikról”.
L.L. Junior és Hopp Csilla története nem mindennapi fordulatokkal teli.
Vastag Csaba az elmúlt hónapokban már a TV2-nél dolgozott, ugyanis átigazolt az RTL-től, hogy ő legyen a csatorna vezérigazgatójának tanácsadója.
Balogh Edinától nem megszokott, hogy sokat mutogassa a testét, vagy éppen mindenét kipakolja a dekoltált ruháiban.
Fehér virágok, mécsesek, gyertyák és egy fotó az elhunytról – Dudás Miki és családja így tisztelgett a tavalyi támadás következtében vasárnap elhunyt édesapja emléke előtt.
Sebestyén Balázs és Peller Mariann hat éve tart közös előadásokat a spiritualitásról, ennek kapcsán a műsorvezetőnő elárulta, valójában mit is gondol Sebestyén Balázsról.
Fekete László neve összeforrt az erővel és kitartással. A 67 éves erősember, aki kilencszeres világbajnok, ma is kirobbanó formában van.
Volt férje is megszólalt.
A Dancing with the Stars próbaterméből jelentkezett be több mint egy hónappal a műsor vége után Szabó Zsófi.
Bereczki Zoltán új zsűritagként csatlakozott az ítészek közé a Csináljuk a fesztivált! negyedik szériájában.
A Barátok közt egykori Berényi Timije, Pásztor Virág újabb izgalmas szerepben látható a Pokoli rokonok című sorozatban.
Most minden kiderült!