Egy műsorban Donald Trump amerikai elnök “nagyon keménynek” nevezte azt a kognitív tesztet, amit feltevése szerint előzetesen kitöltött. A házigazda Chris Wallace kiröhögte az esetet. 

Hihetetlen eredmények

A Fox News vasárnapi adásának hamis feltevésektől és bizarr pillanatoktól hemzsegő interjújában Donald Trump azt állította, Joe Biden, az Egyesült Államok korábbi alelnöke nem is tudja, hogy egyáltalán életben van, miközben saját mentális egészségével dicsekedett. 

Trump Chris Wallace Kognitiv Teszt
Chris Wallace És A Kognitív Teszt A Fox News Adásában / Fotó: Részlet Az Adásból

Erre reflektálva Chris Wallace házigazda szóvá tette, hogy a közelmúltban történt szavazások – beleértve a Fox News közvélemény-kutatását is – azt igazolják, hogy sokak szerint Biden szellemileg alkalmasabb az elnöki posztra, mint Trump. A kormányfő azzal védekezett, a hónap elején elvégzett egy kognitív tesztet a Walter Reed Orvosi Központban, amely eredményeit állítása szerint meglepően kiemelkedőnek, hihetetlennek gondoltak az orvosok, írja a Rolling Stone. 

Újabb bölcs meglátás

Donald Trump azonban nemcsak a kognitív tesztjének eredményével dicsekedett, de felhívta annak nehézségére is a figyelmet. “Nagyon kemény feladatként” emlékezett vissza a kérdéssorra, amit állítása szerint Chris Wallace aligha tudott volna megoldani.

No Title

Wallace: Well, it’s not the hardest test. They have a picture and it says “what’s that” and it’s an elephant https://t.co/BnsHPO6Nfc pic.twitter.com/hMI8rSdQJl

A házigazda kiröhögte az elnököt és bevallotta, korábban ő is kitöltötte a teszt online verzióját. Wallace szerint a kérdéssorban állatok lerajzolására, azonosítására volt szükség, valamint a 100-tól hetesével való visszaszámolásra, ami igencsak könnyű feladat. 

Donald Trump fia a könyvében szeretné “leleplezni” Joe Bident

A TikTok alkalmazás betiltását fontolgató Donald Trump korábban magányos harcosként hivatkozott magára, de még sincs teljesen egyedül, hiszen fia könyvet írt vetélytársa leleplezése érdekében. A megjelenő könyv a Liberal Privilege (A liberális előjog) címet viseli, alcímként pedig a Democrat’s Defense of the Indefensible, azaz a Demokraták védik a védhetetlent alcímmel jelenik meg augusztusban, írja a The Guardian .

Donald Trump tovább bizonygatta saját igazát. Hozzátette, Biden képtelen lenne a feladat teljesítésére, míg ő mind a 35 kérdést helyesen oldotta meg. Trump hasonlóan bölcs megjegyzései, az egészségügyi tanácsai és összeesküvés-elméletei már korábban is megosztó reakciókat váltottak ki az amerikai állampolgárokból. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.