Christopher Nolan filmje, a Tenet az első nagy hollywoodi produkció, amelyet moziban kezdtek forgalmazni a pandémia kitörése óta, premierhétvégéjén több mint 53 millió dolláros (16 milliárd forintos) jegybevételt hozott 41, az Egyesült Államokon kívüli piacon, köztük Kanadában.

Az Egyesült Államokban 3-tól vetítik

A The Hollywood Reporter beszámolója szerint a 200 millió dollárból (60 milliárd forintból) forgatott kémfilmre Nagy-Britanniában 7,1 millió dollárért (2,1 milliárd forintért), Franciaországban 5,7 millió dollárért (1,7 milliárd forintért), Németországban pedig 4,2 millió dollárért (1,3 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők az első hétvégén.

A filmet gyártó Warner Bros. a többi nemzetközi piaci eredményt nem részletezte, de annyit közölt, hogy 32 európai, közel-keleti és afrikai régióban a hétvégén összesen 37 millió dolláros (11 milliárd forintos) jegyeladást jegyeztek, a pandémia miatti korlátozások dacára.

Christopher Nolan Tenet Film
Tenet / Fotó: Warner Bros.

Az Egyesült Államokban szeptember 3-tól kezdik a film mozis forgalmazását, de az ország két legnagyobb mozis piacán, Los Angelesben és New Yorkban nem vetítik, mert a járvány miatt még nem nyithattak ki a nagy moziláncok.

Kínában 4-től láthatják

Nolan ragaszkodott a mozis forgalmazáshoz, és inkább elhalasztotta a Disney a Tenet bemutatóját, amit eredetileg július közepére tűztek ki.

Toby Emmerich, a Warner Bros. főnöke rendkívül elégedetten fogadta a nemzetközi premierhétvége eredményeit.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Christopher Nolan megint élményszámba menő filmmel jelentkezett, ami megköveteli, hogy filmvásznon lássa a közönség, és nagyon örülünk, hogy a nézők világszerte élnek a lehetőséggel, hogy lássák a Tenetet[/perfectpullquote]

– fogalmazott.

A sztárszereposztással, John David Washington, Robert Pattinson, Elizabeth Debicki, Michael Caine és Kenneth Branagh közreműködésével forgatott filmet Kínában szeptember 4-től láthatja a közönség.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.