Christopher Nolan 2017-ben újra új filmet hoz nekünk a mozivásznakra. A filozofikus, elrévedő, olykor szélsőséges témákat is boncolgató rendező, aki olyan filmeket jegyez, mint az új Batman-trilógia, A tökéletes trükk vagy a Csillagok között, 2014 óta nem jelentkezett új produkcióval.

Legújabb filmjében Nolan ismét egy periférikus területre tévedt: a II. világháború világát idézi meg, középpontjában a hatalmas pusztításáról és veszteségeiről elhíresült Dunkirk-i csatával. A filmről egyelőre még csak annyit lehet tudni, hogy a német hadsereg által körülzárt brit, belga és francia katonákról fog szólni, akik menekülni akarnak, túlélni és hazajutni.

Dunkirk Teaser Trailer

A film olyan neveket vonultat fel, mint a Peaky Blindersből ismert nagyszerű duó, Tom Hardy és Cillian Murphy, Kenneth Branagh (Valkűr, Harry Potter és a titkok kamrája), James D’Arcy (Carter ügynök), vagy a One Directionből ismert Harry Styles énekes, aki még csak ebben a filmben bontogatja a szárnyait. Talán elsőre nehéz megpróbáltatás lesz, de kíváncsian várjuk a fejleményt.

A Dunkirk zenéjét Hans Zimmer szerezte, a bemutatóra azonban még jövő nyárig várnia kell a közönségnek. Addig is, íme, a film első előzetese:

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.