Furcsa körülmények között találta meg a három napja eltűnt texasi kisfiút, akit hiába kerestek ezidáig a rendőrök és az önkéntesek.

Christopher Ramírezt nagy erőkkel keresték, végül egy férfi néhány óra keresés után talált rá

A texasi Magnolia városban tűnt el Christopher Ramírez október 6-án. Ügyintézésből érkezett haza családjával, amíg a felnőttek a kocsiban pakoltak, a kisfiú pedig addig a szomszéd kutyáját kezdte kergetni. A négylábú azonban egyedül tért vissza, írta a 24.hu.

Nagy erőkkel keresték a fiút, a rendőrség helikoptereket, quadokat, krosszmotorokat, drónokat és kutyákat is bevetett a keresésben, illetve száznál több önkéntes is részt vett a kutatásban. De három napig senki sem járt sikerrel. Végül egy helyi férfi bukkant rá.

A kisfiú jó közérzetnek örvendett, mikor megtalálták

A férfi a helyi KPRC csatornának nyilatkozott az esetről, elmondása alapján a bibliakörben hallott először a kisfiú eltűnéséről. Úgy érezte, mintha a Szentlélek megszólította volna, és innen tudta, az erdős területen kell keresnie a fiút.

A férfi néhány óra kutatás után talált rá Ramírezre a fák között. Elmondása szerint a kisfiú nem tűnt idegesnek, nem reszketett, ezt a megyei seriff is megerősítette. A beszámolók alapján a gyerek mosolygott, jó közérzetnek örvendet, mikor megtalálták, és kérdéses, hogyan bírta ki ennyi ideig az erdőben.

Christophert a biztonság kedvéért kórházba szállították megfigyelésre, de úgy tűnik, nem lesz szükség hosszabb bent maradásra.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet