25 éves a Romédia Alapítvány, ami egy budapesti romák által működtetett civil szervezet. Ennek megünneplésére pedig számos cigány filmet vetítenek le, fotókban gyönyörködhetünk, és cigány zene is dukál az esthez.

A rendezvényen a Doja a cigánytündér című rajzfilmet is levetítik, amelyről mi is írtunk.

Munkánk célja hozzájárulni a roma nemzetiségi identitás pozitív megítéléséhez, felvenni a harcot a romákkal szemben táplált előítéletekkel, alternatív információt adni a romákról a döntéshozók számára. Mindezt film- és videógyártással, nemzetközi multimédia-kampányokkal és nyilvános események szervezésével kívánjuk elérni

– írják 25 éves ünnepségük meghívójában.

A “Shooting Back Live – A Romédia Alapítvány 25 éve” című rendezvény a budapesti Francia Intézet / Institut français de Budapest -ben lesz február 16-án pénteken. (A Facebook-esemény itt található.)

Az ingyenes ünnepség programja

18:00 – 18:15 – Koncert: Lakatos Mónika – Romengo, Boda Péter

18:15 – 18:45 – Az esemény nyitóbeszédei

18:45 – 19:30 – A Romédia Alapítvány 25 éve

19:30 – 20:00 – Kerekasztal-beszélgetés. Moderátor: Bársony Katalin a Romédia Alapítvány Ügyvezető Igazgatója. Résztvevők: Teddy Lussi-Modeste (francia filmrendező), Galya Stoyanova (bolgár filmrendező), Katya Dunajeva (RomArchive – Digital Archive of the Roma) a Film Szekció Akadémikusa.

20:00 – 20:45 Nyilvános vetítések (minden filmrészlet angol, francia és magyar nyelven)

  • Hogyan lett az ember, Cigánymesék animációs sorozat Kecskemétfilm Kft.(8 perc) (Eredeti nyelv magyar, francia és angol felirattal)
  • Jimmy Rivière – le film (8 perc) (Eredeti nyelv francia, magyar és angol felirattal)
  • Jacques Leonard: El payo Chac – Chac, the non-gypsy (8 perc) (Eredeti nyelvek francia, spanyol, katalán, magyar és angol felirattal)
  • Gitanistan – Lo Stato immaginario (5 perc) (Eredeti nyelv olasz, magyar és angol felirattal)
  • Doja, a cigánytündér, Cigánymesék animációs sorozat Kecskemétfilm Kft.(8 perc) (Eredeti nyelv: magyar, francia és angol felirattal)

21:00 – 21:30 – Koncert: Balázs József (zongora), Pecek Lakatos Krisztián (nagybőgő)

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.