Úgy látszik, nagyon mély nyomot hagyott Curtisben az, amit Majka csinált vele.

Az Ázsia Expressz péntek esti adásában ismét hajsza várt három párosra. A jegyosztó ceremónián Curtis és Barnai Judit három szavazatot is kaptak.

Fodor Rajmund és Ungvári Miklós mellett Bódiék is nekik adták a jegyüket, amire a rapper bevallása szerint nem számított. Ezzel egyébként ők lettek a harmadik hajszázó páros Bódiék, illetve Lakatos Levente és Németh Kristóf duója mellett.

„Majka után már nem lepődöm meg semmilyen áruláson, gyerekek. Viccelsz? Ez már semmi” – mondta a történtek után Curtis a műsort vezető Ördög Nórának.

A rapper egyébként már a kalandreality első adásában is felemlegette Majkát, felhozta továbbá egykori kollégájával való balhéját a Megasztárban is.

A hajszán Curtisék végül másodikokként értek célba, Lakatosék számára azonban – másodjára is – véget ért a verseny.