Kapcsolódó cikk

A téma a Naphírének adott interjújában is előkerült, a showman pedig elmondta, ma már bánja, hogy Dúrót nem hívta meg a születésnapjára, noha állítása szerint a fentebb említett Facebook-poszt előtt nem is tudta, ki ő. „Dúró Dórát nagyon-nagyon sajnálom, hogy nem hívtam meg, viszont innen üzenem Dúró Dórának, hogy jövőre, az 51. születésnapomra szeretném őt sok szeretettel meghívni, nagy tisztelettel a kedves családjával együtt, mert ő engem nem ismer és egyből betámadott” – mondta Gáspár, azt ígérve Dúrónak, hogy ő lesz majd a díszvendég.

Kapcsolódó cikk

A vendégeket illetően a showman úgy fogalmazott, olyan embereket hívott meg, akiket szeret és tisztel, barátai viszont nem igen voltak jelen, ugyanis azt mondja, nincsenek neki. „Nekem nincsenek barátaim. Igaz barátaim nincsenek, csak olyanok, akik érdekbarátok, hogy ezért és ezért segíts nekem, ezt és ezt intézd el. Azokat az embereket hívtam meg, akikkel az elmúlt két évben együtt dolgoztam. Legyen az megrendelő, kollegám, üzlettársam, akikkel tényleg az elmúlt 24 hónapot együtt nyomtam” – mondta.

Kapcsolódó cikk