Pont itt, pont most: Fatboy Slimet, a neves angol dj-t megihlette Greta Thunberg beszéde, amelyet 2019. szeptemberében, az ENSZ-klímacsúcson intézett a világ vezető politikusaihoz, írja az Indy100.
Greta Thunberg, a világ leghíresebb aktivistájának szenvedélyes beszédét nem sokkal a metálfeldolgozás után immáron house változatban is meghallgathatjuk Fatboy Slim remixének köszönhetően.

Mint ismeretes, a svéd klímaaktivista cseppet sem fogta vissza szavait és érzelmeit, amikor számonkérte a vezető politikusokon a jövőjükért aggódó fiatalok nevében, hogy eddig nem tettek semmit a klímavészhelyzet megállításáért. Nem csoda, hogy ez a szenvedély több művészt megihletett.
A dj-producer egy közelmúltbeli fellépésén adta elő 1999-es slágerének, a Right Here, Right Now-nak a klímatudatos módon újrakevert változatát.
A közönség imádta a dj meglepő tiszteletadását a svéd diáklány felé, és a közösségi médiába feltöltött koncertvideók azonnal elterjedtek a neten.
Kapcsolódó cikk
„Ne rám figyeljetek, hanem a tudósokra!” – Greta Thunberg üzen a világnak / Vélemény
Ez a remix nyár óta már a harmadik zeneszám volt, amely valamilyen módon kötődik Greta nevéhez. Az október elején a Despotz Records által kislemezen kiadott metálverzió bevételét környezetvédelmi célokra fordítják.
Kapcsolódó cikk
Aki pedig inkább relaxációval vezetné le az egyre kínzóbb klímafeszültségét, meghallgathatja Greta esszéjét a The 1975 csapat meditációs zenéket idéző számára.
