Ki emlékszik az Életrevalók című filmre? Az igaz történeten alapuló francia dráma még talán azokat is megérintette, akiknek kőből van a szívük. Idén pedig a magyar mozikba is megérkezik amerikai változata. Amely csúnyán megbukott.

Az amerikai változatban (The Upside) Kevin Hart (Központi hírsezrzés) és Bryan Cranston (Totál szívás) játsszák a főszerepeket, a történet egy az egyben megegyezik francia változatával. A mind a négy végtagjára lebénult Lacasse, akit Cranston játszik, szoros barátságot köt gondozójával (Hart). Mind az amerikai, mind a francia változatban egy testileg ép színész játssza a szerepet.

Cranston a filmet promózó interjúban beszélt arról a problémáról, hogy a fogyatékkal élő színészeknek nincs sok lehetőségük szerepet kapni, még akkor sem, ha a szereplő éppenséggel fogyatékkal él. Cranston szerint ez azért fordulhat elő, mert kevés olyan színész van közöttük, aki bevonzaná a nézőket a moziba. Holott, mint mondta, a filmnek vissza kell térítenie a pénzt, amit beleinvesztáltak. Nos, a színész nem beszélt túl szépen az amúgy is nehéz helyzetben lévő kollégáiról, és gondolatai joggal váltottak ki ellenszenvet.

Szerencsére vannak Hollywoodban, akik másképp gondolkodnak, és olyan színészeket is foglalkoztatnak, akik hátránnyal indulnak ezen a pályán. A Netflix Atypical című sorozata egy autizmussal élő fiúról szól. Az első évben sok kritikát kapott, mivel csak egyetlen autista színészt alkalmaztak, ezért a sorozat készítői a második évadtól ezen már változtattak. A Teen Vogue pedig tavaly szeptemberi számában három fogyatékkal élő modellt tett címlapra, amihez videót is készítettek, hogy mindenki lássa, hogyan fedezték fel a modelleket és mit jelent a munka, ha valaki ilyen helyzetbe kényszerül.

Nézd meg az előzetest: