Greta Thunberg klímaaktivistát „a svéd kamaszlányként” ismerte meg a világ. Mozgalmát magányos harcosként kezdte a svéd parlament épülete előtt 2018-ban. Tavaly pedig már a világ vezető hatalmai előtt szólalt fel több alkalommal, hogy cselekvésre bírja a politikusokat a klímavészhelyzet elleni küzdelemben. Tevékenysége két csatorna érdeklődését is felkeltette, így 2020-ban egyszerre két dokumentumműsor is forog Thunbergről.

A BBC stábja Thunberg minden lépését követi majd

2019 év végén a BBC összehozta egy videócsetben bolygónk két nagy harcosát: a veterán természettudóst, a televíziós ismeretterjesztő műfaj egyik megalkotóját, Sir David Attenborough-t és az ifjúságot képviselő Greta Thunberget.

Greta Thunberg Klímaaktivista / Fotó: Getty Images

Attenborough, aki idén ünnepli 96. születésnapját, és aki filmjeivel szintén egyre hangosabban figyelmeztet a klímavészhelyzet elleni fellépés szükségességére, kifejezte elismerését az ifjú aktivista tevékenységéért.

Talán a Skype-os beszélgetés volt az előzménye a brit közszolgálati csatorna és Thunberg közötti szorosabb kapcsolatnak, amely végül egy nagyobb lélegzetvégelű projekthez vezetett.

A Dazed értesülése szerint a BBC Természettudományos Osztálya február 10-én jelentette be, hogy dokumentumsorozatot terveznek készíteni Greta Thunbergről.

A felnőtté válást is nyomon követi a film

A stáb elsősorban arra kíváncsi, hogy utazásai során Thunberg milyen környezeti tudatformáló tevékenységeket végez, hogyan szólítja meg az embereket, hogy álljanak ki a klímavédelem ügyéért, és hogyan gyakorol nyomást a világ vezetőire.

A BBC szerint a sorozat Thunberg felnőtté válását is nyomon követi, ahogy továbbra is szembeszáll a cselekvés hiányából fakadó következményekkel. Ezen kívül a nézők bepillantást nyerhetnek a szenvedélyes beszédei megírásának folyamatába is.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A klímaváltozás jelenleg korunk legnagyobb problémája. Épp itt volt az ideje, hogy egy hiteles sorozat készüljön ennek a rendkívül összetett témának a tudományos hátteréről és a tényekről. Hatalmas megtiszteltetés, hogy Greta elfogadta a felkérést, és bemutathatjuk, milyen is egy globális ikon, a föld egyik legismertebb személyiségének élete testközelből[/perfectpullquote]

– nyilatkozta Rob Liddell, a sorozat executive producere.

A Thunberg-jelenség megfilmesítése

Thunberg 2018-ban vált a klímaváltozás elleni mozgalom élharcosává. Ekkor kezdett sztrájkolni, hogy a svéd kormány hathatósabb lépéseket tegyen a klímavészhelyzet megfékezése érdekében. Azóta világszerte többmillió fiatal csatlakozott pénteki iskolai sztrájkjához, vezette a 2019 szeptemberi, eddigi legnagyobb globális klímatüntetést. Tartott jónéhány emlékezetes beszédet, és a Time magazin az Év Emberének választotta 2019-ben.

Tavaly szeptemberben két hét alatt átkelt az óceánon, hogy részt vegyen New Yorkban az ENSZ Klímacsúcson. Majd szintén károsanyag-kibocsátásmentes, napelemekkel és víz alatti turbinákkal felszerelt vitorláson „stoppolt” vissza Európába, ezúttal Madridba, ahol az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének ülését tartották. Végül Davosban a Világgazdasági Fórumon zárta az évet.

Nem a BBC az első csatorna, amely Thunbergről és a tevékenységéről forgat. A Hulu még tavaly decemberben jelentette be, hogy a svéd tinédzser világjelenséggé válásáról készít dokumentumfilmet. Arról még nincsenek pontos információk, hogy melyik filmet mikor tervezik bemutatni. Annyi tudható egyelőre, hogy a Hulu idei premierre számít.