Ki ne szeretné gyermekének a legjobbat? Főleg Kínában, ahol sokáig az egykepolitika miatt csak egy gyereket vállalhattak a szülők. A törvény azóta enyhült, de Kína elitje, valamint azok, akik megtehetik, az etikett óráktól várják a csodák, hogy utódjuk a lehető legmagasabb színvonalat érje el, minden tekintetben.
A The Guardian nemrég fotóriportot adott közre, amelyeken Héctor Retamal fotós a kínai etikett órákon zajló eseményeket örökítette meg. A képeken 7, kb. 6-10 év közötti gyerek látható, valamint tanáraik, Guillaume de Bernadac és Miona Milakov, az etikett órák vezetői. Talán meglepő, de a cél nem a kínai hagyományok megismerése, valamint az ázsiai ország felső osztályába való beilleszkedés, ezért sem kínai tanárok tartják az órákat.

A két tanár egy ötcsillagos szálloda legfelső emeletén tartja kurzusát, Sanghajban, amikor az arra elkötelezett szülők szombati napokon elviszik gyermekeiket, hogy azok a nyugati világ elit szokásait megismerjék. Mindezt 308 fontért, azaz 108 000 forintért. A boros árért a tanulók helyes étkezést, egyenes tartást, valamint a nemzetközi vacsorákon megfelelő beszédtémák elsajátítását tanulhatják meg. Egyikük anyukája úgy nyilatkozott, azt szeretné, hogy lánya tökéletes legyen, atletikus, akadémikus és mindenben a legjobbat érje el. Ilyen elvárások mellett pedig nem hiányozhat az etikett óra.
Kapcsolódó cikk
A Huawei belülről – képek Kína legnagyobb technológiai birodalmáról
De Bernadac, az Academie de Bernadac alapítója még tanulóként kezdte Kínában, és mint mondja, már akkor nagy volt a kereslet a magatartást és helyes viselkedést tanító kurzusokra. Iskoláját 2014-ben indította, és úgy látszik, sikere azóta is töretlen. Kínában elképesztően nagy a verseny a legjobb oktatásért és munkahelyekért, ezért sok szülő próbálja a nemzetközi környezetre felkészíteni a gyermekét, De Bernadac órái pedig pontosan ezt nyújtják.
