Az esetleges műsorváltozásokról a művész úr állapotának alakulása ismeretében dönt a Katona, erről a későbbiekben tájékoztatást adnak.
A Blikkinformációi szerint a színészhez kedden este hívtak mentőt.
Először a Honvédkórházba vitték, de az állapota miatt azonnal átszállították az Amerikai úti Országos Klinikai Idegtudományi Intézetbe, ahol jelenleg is kezelik.
A Blikk úgy tudja, Kulka János állapota súlyos, életmentő beavatkozásra volt szükség.
Kulka János családjának közleménye
János kedden este kórházba került, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Reggel óta folyamatosan érkeznek az aggódó, törődő megkeresések – barátoktól, ismerősöktől, ismeretlenektől –, melyek rengeteget jelentenek Jánosnak és nekünk is. Ezeket szeretnénk megköszönni. Ebben a pillanatban a legfontosabb, hogy János a gyógyulására tudjon koncentrálni, mi pedig támogatni tudjuk őt ebben. Éppen ezért arra kérünk mindenkit, segítse Jánost és minket azzal, hogy időt ad nekünk erre, mi pedig a későbbiekben tájékoztatást adunk állapotának alakulásáról.
A Katona teljes társulata és a ContextUs.huszerkesztősége minél előbbi gyógyulást kíván Kulka Jánosnak!
