Kapcsolódó cikk
A ringben zajlott küzdelem Majka győzelmével zárult, de Dopeman ezt azóta sem tudta elfogadni. Állítása szerint ugyanis nem a riválisa nyert, hanem ő vesztett. A rapper a Bors-nak árulta el, hogy egy film miatt szerette meg az ökölhívást. 2003-ban nézték meg Majkával a Vitathatatlant, amikor együtt turnéztak, majd utána próbáltak úgy mozogni, mint a filmben. Dopeman ezt követően kezdett el bokszolni, amit immáron 22 éve csinál. Ez alatt az idő alatt edzőtermi csatákból és sérülésekből bőven kijutott neki: elmondása szerint eltört az orra, mindkét füle, de volt, hogy ő okozott másnak sérülést; hangsúlyozta: sosem azért járt bokszolni, hogy bárkit is bántson.
Kapcsolódó cikk
Visszatérve a Majka elleni meccsére a Sztárbox-ban, Dopeman szerint egyetlen intés miatt vesztette el a mérkőzést: „Nem kicsit, nagyon menekült… Az az igazság, hogy azt a meccset nem ő nyerte meg, hanem én vesztettem el. Az utolsó menetben történt egy intés, és én amiatt vesztettem el azt a meccset, egyébként nyertem volna. De mindegy, ez van, nem éltem meg tragédiaként. Engem a kudarcok nem földhöz vágnak, inkább megerősítenek. Tehát nekem az hogy ő ott nyert nem volt nagy probléma, így volt így történt, akkor még nem voltam olyan módon képzett harcos, hogy meggyőzően tudjam ellensúlyozni azt amit ő ott boksz címszóval csinált, de ez van.” „Nekem ez tényleg egy életút része, nem arról szól, hogy én most menő vagy kemény legyek. Hanem egyszerűen imádom ezt a sportot. A bennem élő harcost, szamurájt szinten tartja. Nekem ez szerénységet, alázatot tanított” – mondta
Kapcsolódó cikk
