Kapcsolódó cikk

A HVG megkereste Szijjártó Pétert, hogy megtudják, a hétfői kritikájával pontosan mire utalt, illetve miért is állítja, hogy a rapper magának kért segítséget, amikor ő akkor a popzenészek közösségéért állt ki. „Annyit még el tudok mondani, hogy ennek semmi köze a nyilvánosság előtt is ismert találkozóhoz” – válaszolta sejtelmesen a külügyminiszter, melyből kiderült, hogy egy egészen másik ügyre utalt, és nem a nyilvánosság előtt ismert találkozóra. Azt azonban nem árulta el, hogy pontosan mire. A portál megkereste Majkát is, aki nem kívánta kommentálni az elhangzottakat és arról sem mondott semmit, hogy mire gondolhatott a miniszter.

Kapcsolódó cikk

Közösségi oldalán reagált Majka az ellene folyt „boszorkányüldözésre”. Az előadó kijelentette, fenntartja a jogot arra, hogy a normalitás keretein belül továbbra is azt mondjon, és akkor, amit és amikor akar. A One szerződését továbbra is élőnek tartja, valamint hangsúlyozta, hogy vannak fontosabb megoldandó problémák az ő színpadi performanszánál, amelyekről a politikusoknak beszélniük kellene. A One Magyarország csütörtökön közleményben jelentette be, hogy megszünteti együttműködését Majkával. Majoros Péter, Majka csütörtök este közösségi oldalán a Curtisszel közös Jöttem, ahogy jöttem című dalának szövegéből idézve reagált, és hozzátette, hogy ügyvédekkel fog egyeztetni.

Kapcsolódó cikk