Kapcsolódó cikk

Menczer Tamást a videós újságíró mások mellett a Pride kormányzati betiltásának szándékáról is kérdezte. A kormánypárti képviselő erről azt mondta: „Nem szeretném, hogyha ilyen lenne, nem szeretném, hogyha a gyerekek találkoznának ilyennel, és semmiképpen se szeretném, hogyha a kisgyerekek, például az én 4 éves fiam az utcán sétálva ilyesmit látna. Nincsen szükség transzvesztitákra Budapesten, nincsen szükség ilyen furcsa kisgatyába öltöző férfiakra vagy pucérokra, nincsen szükség olyanokra, akik szado-mazo jelmezben járkálnak vagy én nem is tudom micsodában, furcsa maszkokban, nincsen szükség ezekre. A főpolgármester meg jobban tenné, ha BKV-val foglalkozna”. Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn jelentette be, hogy a fővárosi önkormányzat rendezi meg az idei Budapest Pride-ot a hatályos jogszabályoknak megfelelő önkormányzati rendezvényként, amely a szabadságért és a jogegyenlőségért áll ki. „Hogy mi lesz meg hogy lesz, azt majd meglátjuk” – kommentálta a bejelentést újságírói kérdésre válaszolva Menczer Tamás.

Kapcsolódó cikk