Kapcsolódó cikk

Molnár Áron az egyik fő szervezője a tüntetésnek, melyet ma tartanak a Hősök terén, színésztársaival. Lovas Rozi, Lengyel Tamás, Molnár Áron és Horváth János Antal hívták életre azt a kezdeményezést, amely az országban elhelyezett plakátok, a gyűlöletkeltés és a propaganda ellen szólalnak fel. Ennek kapcsán is üzent Szabó Zsófinak, aki szintén fel akar szólalni, ám épp a másik oldal ellen: szeretné megvédeni a hazáját és kiállni a jobb oldal értékei mellett, amit úgy gondol, hogy a Fidesz közvetít a leginkább. Molnár Áron a videóban a tőle megszokott pikírt hangnemben üzent és a szokásos, összevágott formátumot alkalmazza és a mondanivalója gerincét az alkotja, hogy felsorolja az elmúlt időszak szerinte legsúlyosabb politikai kihágásait. Molnár Áronnal szokás szerint egyetértettek a követői, akik alaposan kitárgyalták Szabó Zsófi viselkedését.

Kapcsolódó cikk