Kapcsolódó cikk

Az énekes erőteljesen fogalmazott korábbi mentoráltjával kapcsolatban: „Nagyon várom, hogy Wolf Kati bocsánatot kérjen tőlem, mert én nem erről beszéltem, de ő beszáll ebbe a liberális kórusba, lelke rajta” – mondta, majd így folytatta: „De megkérem, hogy soha többet ne is köszönjön vissza nekem, mert én sem fogok köszönni neki. Befejeztük.” Feró szerint Wolf Kati a posztjában egy olyan fotót használt, amelyen egy férfi befogja egy kislány száját – ezt a zenész „beteg fantáziának” nevezte, és hangsúlyozta, hogy semmi köze az általa említett esetről szóló beszélgetéshez. A Beatrice frontembere elmondta, szerinte az emberek a lényeg helyett a szavait kiforgatva támadják őt. Úgy véli, senki sem arról beszél, hogyan lehetne segíteni az érintett nőkön. „A lányokat kellene megmenteni, nem Feró a bűnös itt. Hát örüljenek neki, hogy felhívtam a figyelmet arra, hogy ezeket a lányokat ott kihasználják.”

Kapcsolódó cikk

A zenész ugyanakkor egyértelműen kijelentette: „Itt halálbüntetés kellene a pedofil bűnelkövetőkre, és többé nem piszkálják a gyerekeinket. Ennyi.” Nagy Feró korábban a Blikknek is nyilatkozott, miután komoly botrány kerekedett abból, amit október 23-án a Békemeneten mondott az Alap TikTok-csatornának. A videóban úgy fogalmazott: szerinte „mindenki jól járt”, mert „a lányok is pénzt kerestek”. Amikor pedig a videóban felvetették az „ismeretlen Zsolt bácsi” nevét, a zenész Semjén Zsoltról kezdett beszélni, akivel jó viszonyt ápol. Bár később több televíziós interjúban is kérdezték a kijelentéseiről, Nagy Feró továbbra sem kért bocsánatot, és kitart amellett, hogy félreértették. Mint mondta, a történet politikai színezetet kapott, pedig ő „a lányok oldalán áll”.

Kapcsolódó cikk