A Békemeneten kérdezte az Alap nevű TikTok-csatorna Nagy Ferót a Szőlő utcai javítóintézet botrányáról. Mint ismert, a Budapesti Javítóintézet korábbi igazgatóját májusban tartóztatták le emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt.
Az énekes ennek kapcsán visszakérdezett: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”
Kapcsolódó cikk
A Telex megkérdezte a Békemenet után Nagy Ferót, hogy hogyan ítéli meg a saját szavait. Ő azt válaszolta: a volt igazgató visszaélt a helyzetével, hogy pénzt kereshessen, de szerinte jól járhattak a lányok is, mert nem világos, hogy kényszerítették-e őket a prostitúcióra.
„Pálcát nem törünk egy nő felett sem, ha van nála egy értékes dolog, amit ő meg akar osztani másokkal” – mondta. Akkor más a helyzet, ha nem önszántukból cselekedtek – tette hozzá.
Kapcsolódó cikk
Szőlő utcai ügy – Bizonyítékokat foglaltak le Juhász Pétertől, megszólalt a volt politikus
Az intézet egykori igazgatója és élettársa ellen azért nyomoznak, mert a gyanú szerint felnőtt lányokat futtattak prostituáltként.
Kapcsolódó cikk
Nagy Feró: A miniszterelnököt nem lehet fejbe lőni – Az kibírná
