„Azonnal vissza kell vonni”

A ME szerint például mélyen gyerekellenes és „olyan súlyosan veszélyezteti a nemzet egységét, a nemzeti kultúrát, a diákok fejlődését, a tanári munka szakmaiságát, annyira mérgezi a közgondolkodást, hogy azonnal vissza kell vonni”.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete(PDSZ) is tiltakozó akciót szervezett, aminek az egyik része abból áll, hogy a tervezettel egyet nem érő tanárok tiltakozó fotóit posztolják ki a PDSZ fb-oldalára. A feltöltött fotókból szemléztünk, amelyet a 444szúrt ki.
A tiltakozó pedagógus feltehetőleg a több szélsőségesen antiszemita művet publikáló, a nyilas vezetés alatt álló Nemzeti Színháznak darabot író Wass Albertre gondolt, aki a tervezet szerint bekerülne az alaptantervbe. A lap megkereste a fenti tiltakozót, valóban helytálló-e a következtetés. Egyelőre nem reagált az illető.
