Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) kiáll korábbi döntése mellett Roman Polanski kizárását illetően.
A döntést a keddi közleményében az Oscar-díjat odaítélő testület jelentette be, reagálva a francia-lengyel filmrendező által néhány nappal ezelőtt benyújtott keresetre, amely szerint nem volt tisztességes a filmakadémia tavaly májusi eljárása.
A Roman Polanski kizárását övező eljárás korrekt és indokolt volt
– fogalmazott az akadémia, hangsúlyozva, hogy nem változtat korábbi döntésén, írja a Varietycímű filmes portál.
A testület igazgatósága tavaly májusban döntött a szexuális erőszakban bűnösnek talált tagjai,Bill Cosby komikus és Roman Polanski kizárásáról. A 81 éves Cosbyt nem sokkal korábban találta bűnösnek egy bíróság gyógyszerekkel elkábítás és nemi erőszak vádjában, a televíziós sorozatok első fekete sztárját börtönbüntetésre ítélték. Polanski már korábban elismerte, hogy 1977-ben megerőszakolt egy 13 éves lányt. Emiatt börtönben is töltött 42 napot, de végül megszökött az Egyesült Államokból.
Megnevezték a szexuális zaklatással gyanúsított milliárdostA munkáspárti politikus, Peter Hain azt mondta, hogy kihasználva a parlamenti privilégiumát kötelességnek érezte, hogy nyilvánosságra hozza az üzletember kilétét. – idézi a lap. Az ügy előzménye, hogy korábban a Sir Terenc Etherton, a második legmagasabb rangú brit bíró megtiltotta a Daily Telegraph nevű brit lapnak, hogy nyilvánosságra hozzon egy cikket, amiben egy meg nem nevezett üzletembert öt alkalmazottja szexuális zaklatásával és rasszizmussal vádolt.
A 85 éves Polanski Kalifornia államban múlt héten benyújtott keresete szerint a testület nem a protokoll szerint járt el, amikor majdnem egy évvel ezelőtt kizárta soraiból. Az Oscar-díjas filmkészítő kizárásának visszavonását, valamint a kereset benyújtásával járó összes költségének fedezését kéri az akadémiától.
Az eljárás korrektségét illetően indítottunk pert
– mondta el múlt pénteken a Varietynek Roman Polanski ügyvédje,Harland Braun, aki már 2018-ban jelezte a filmakadémia elnökének írt levelében, hogy Polanski kész jogi lépéseket tenni az ügyben.
Mi az ára a szexuális zaklatásnak? Ismerd meg Lori történetét!A legnagyobb problémát talán az jelenti, amikor valaki nem is mer feljelentést tenni, tehát az elkövető továbbra is szabadon szedi áldozatait. Abba azonban kevesen gondolnak bele, hogy ennek oka a kultúránk és az elavult törvényeink. Lori Fox esete az egyik példa, aki egy szexuális zaklatás után feljelentést tett a rendőrségen, de mégis ő jött ki rosszul.
Az akadémiai tagság felfüggesztéséről vagy a kizárásról való döntéshez az illetékes 54 tagú bizottság kétharmados szavazattöbbségére van szükség. A filmakadémia szóvivője nem nyilatkozott arról, hogy a testület miként fogja kezelni a rendező keresetét.
Polanski 2003-ban A zongorista című filmjéért kapta meg az Oscar-díjat, ám a díjátadón, amelynek közönsége felállva tapsolta meg győzelmét, nem lehetett jelen, mert a hetvenes évek óta elfogatóparancs van ellene érvényben az Egyesült Államokban. A rendező számos alkalommal kérte ügye felülvizsgálatát, egykori áldozata is többször leszögezte, hogy nem szeretné Polanski elítélését és támogatta az ügy lezárását.