A kutatás eredményeit az Észak-Amerikai Menopauza Társaság (NAMS) október 3-tól 6-ig tartó éves konferenciáján mutatják be San Diegóban – írta a Medicalx Press alapján az MTI.

A kutatók azt vizsgálták, hogy a tanulmányban részt vevő több mint 300, 40-60 éves nő közül hányan voltak szexuális zaklatás és támadás áldozatai, valamint azt, hogy ennek milyen hatása volt az egészségükre hosszú távon.

A témában készült korábbi tanulmányok túlnyomóan kikérdezésen és önbevalláson alapultak, tehát az adatokat befolyásolhatta a memória, a hangulat és az egészségügyi jártasság, a most megjelent munka olyan fizikai és mentális mutatókat elemzett, mint a vérnyomás, a vérzsírszint, az alvás minősége vagy a szorongás mértéke.

A Dalai Láma bevallotta, tudott a buddhista tanítók által elkövetett szexuális visszaélésekrőlA tibeti spirituális vezető Hollandiába tett négynapos látogatása során erősítette meg, hogy tájékoztatták őt a buddhista tanárok által a követőik sérelmére elkövetett szexuális visszaélésekről. „Már tudtam ezekről a dolgokról, ebben nincs semmi újdonság” – mondta a Dalai Láma szombaton a holland közszolgálati televízióban, a NOS-ban a neki szegezett kérdésre válaszul.

A #MeToo után is sok a munkahelyi szexuális zaklatásNem lehet tagadni, hogy a #MeToo és a Time’s Up mozgalmak rengeteget tettek azért, hogy a szexuális zaklatás áldozatai nagyobb láthatóságot, több védelmet és megértést kapjanak, de még mindig csak egy hosszú út elején állunk. A brit Young Women’s Trust friss felméréséből például kiderült, a nők most is gyakran válnak munkahelyi szexuális zaklatás áldozataivá.

Az egészségi következményeket vizsgálva a szexuális zaklatás áldozatainál magasabb vérnyomást és vérzsírszintet, valamint rosszabb alvásminőséget állapítottak meg.

A szexuális támadás áldozatainál gyakrabban fordultak elő depressziós tünetek, szorongás és az alvás olyan rossz minősége, amely orvosi szempontból alvászavarnak minősül.

Széles körben ismert, hogy a szexuális zaklatás és támadás hatással lehet a nők későbbi életére és tevékenységére, ez a tanulmány azonban az egészségre gyakorolt hosszú távú hatásokat is értékelte

– mondta Rebecca Thurston pszichiáter, pszichológus, a tanulmány vezető szerzője, a Pittsburgh-i Egyetem kutatója.

„Az eredmények arra hívják fel az egészségügyben dolgozók figyelmét, hogy ismerjék meg a pácienseik történetét, kérdezzék ki őket, mielőtt depressziós tünetek vagy alvászavarok kezeléséről döntenének” – hangsúlyozta JoAnn Pinkerton, a NAMS ügyvezető igazgatója.