A színészek többsége a veszélyes jeleneteknél dublőrt alkalmaz. Vannak azonban olyan színésznők, akik szerint az akciójelenetek is a munkájukhoz tartoznak.

Összegyűjtöttük a Screenrantsegítségével, azokat a hollywoodi élvonalba tartozó színésznőket, akik vannak annyira maximalisták, hogy kaszkadőröket megszégyenítő módon vállalják a legveszélyesebb mutatványokat is.

Angelina Jolie

Angelina Jolie évekig volt az egyik legnagyobb akció-franchise, a Tomb RaiderLara Croftja. Hamarosan pedig a Marvel-univerzum új filmjében az Örökkévalókban is látható lesz.

Jolie a legizzasztóbb kaszkadőrjeleneteket, a Salt ügynök című akció-thrillerben mutatta be.

Scarlett Johansson

A színésznő a Marvel-univerzumban alakította Fekete Özvegy karakterét, az egyik legveszélyesebb gonoszt, amellyel a képregényhősöknek szembe kellett néznie. Johansson a forgatás során nagyrészt saját képességeire támaszkodott.

Johansson mindig is törekedett, arra, hogy minél hitelesebb legyen a karaktere, így A Vasember 2-ben is vállalta a húzósabb jeleneteket.

Cameron Diaz

Diaz sem adja át munkáját a kaszkadőröknek, szeret mindent maga végrehajtani. Mostanában már kevesebbet szerepel akciófilmekben, de a Charlie angyalai és a Kéjjel-nappal című filmekben megmutatta, milyen kemény csaj tud lenni.

Chloe Grace Moretz

Nehéz elhinni, de Chloe volt az egyik legfiatalabb színésznő, aki vállalta saját jeleneteinek kaszkadőr munkáit. A Ha/ver című film során hamar elsajátította a harcművészeti edzéseken tanultakat, amit a jelenetek során kamatoztatott is.

Charlize Theron

Az Oscar-díjas színésznő először az Aeon Flux című sci-fiben kóstolt bele az akciófilmek világába. A Mad Max és az Atomszőke című akciófilmekben pedig megmutatta, hogy nagyon jól áll neki a keménykedés és, hogy milyen jól használja az öklét.

Margot Robbie

Margot Robbie is kitett magáért az Suicide SquadÖngyilkos osztag forgatása során. Harley Quinn szerepében igyekezett a lehető legtöbb kaszkadőrjelenetet saját maga elvégezni.

A képességeit hamarosan ismét megcsillogtathatja a Birds of Prey/Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása)című filmben, ahol ismét az őrült és erőszakos képregényfigura bőrébe bújik.

Chloe Bennet

Chloe Bennet elsősorban a televíziós munkáiról ismert, de ez nem jelenti azt, hogy le lenne maradva mozis kolléganőihez képest a kaszkadőrjelenetek tekintetében.

A S.H.I.E.L.D. ügynökei című sorozat kedvéért folyamatosan edzésben kell tartania magát, hogy helyt álljon a különböző akciójelenetekben.

Kristen Stewart

A színésznő az Alkonyat-franchise kapcsán vált népszerűvé. A fantasy széria természetesen megkövetelte a különböző kaszkadőrmutatványokat is, amelyből Kristen ki is vette a részét, a harcjelenetek nagy részében Stewartot láthatjuk.

Jennifer Lawrence

A disztópikus fantasy sorozatban, Az éhezők viadalában is rengeteg akciójelenetet láthatunk. Jennifer keményen edzett azért, hogy a négyrészes sorozat számtalan kaszkadőrjelenetét személyesen tudja kivitelezni.

Az fantasy forgatása során elsajátított képességeit, később a Vörös veréb című filmben is kamatoztatni tudta.

Gal Gadot

Ahhoz, hogy Gal Gadot tökéletes Wonder Womanné válhasson előzetesen rengeteget gyakorolt és harci tréningeken vett részt.

Volt mire alapoznia a színésznőnek, hiszen szolgált az izraeli hadseregben. A kaszkadőrjelenetek nagy részét, így saját maga tudta eljátszani a DC-filmekben.