Levették a brit UKTV streamingszolgáltató műsoráról a Waczak szálló egy epizódját, mert „rasszista sértések” hangzanak el benne. John Cleese, a sorozat egyik alkotója és szereplője élesen bírálta a lépést.

Cleese egyszűrűen „hülyeségnek” nevezte a lépést

A Waczak szálló egy 1975-ös,A németek című epizódjában a tulajdonos, Basil Fawlty azt az utasítást adja, hogy „ne emlegessék a háborút” a német vendégek előtt, az őrnagy pedig a nyugat-indiai krikettcsapatról beszél sértő szavakkal.

John Cleese, A Monty Pyhton Tagja, A Waczak Szálló Főszereplője És Forgatókönyvírója / Fotó: Getty Images

John Cleese (aMonty Pyhton tagja, a sorozat főszereplőke és forgatókönyvírója) az epizód eltávolítását „hülyeségnek” nevezte – írja a The Guardian. A színészThe Age című napilapban azzal érvelt, hogy ebben a részben éppenséggel a rasszista viselkedést figurázták ki.

Az egyik dolog, amit az utóbbi 180 évben megtanultam, hogy az emberek humorérzéke nagyon sokféle. Vannak, akik megértik, hogy ha ostobaságokat adunk valaki szájába, akit ki akarunk figurázni, akkor nem a nézeteiket közvetítjük, hanem kigúnyoljuk

– magyarázta.

A Britbox kínálatában még megtekinthető

A BBC-hez tartozó streamingszolgáltató szóvivője ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy a „rasszista sértéseket” tartalmazó epizódot levették a műsorról, amíg felülvizsgálják. Mint mondta, a régebbi tartalmakat rendszeresen felülvizsgálják, hogy megfelelnek-e közönség elvárásainak, és különös figyelmet szentelnek annak, hogy milyen következményei lehetnek az elavult nyelvhasználatnak.

Waczak Szálló / Fotó: Bbc

Egyes esetekben figyelmeztetést tűznek a műsor mellé, más esetekben megvágják az anyagot. A Waczak szálló epizódjával kapcsolatos lehetőségekről még nem döntöttek.

Az epizód egyébként a részben szintén a BBC-hez tartozó Britbox kínálatában továbbra is megtalálható azzal a megjegyzéssel, hogy „korabeli sértő rasszista nyelvezetet és felkavaró jeleneteket tartalmaz”. A Netflixen is látható a nyelvezetre és a kirekesztésre való figyelmeztetéssel.

Ez már az 5. eset

A rendőri erőszak áldozatává vált George Floyd halála után fellángolt Black Lives Mattermozgalom nyomán sok műsorszolgáltató és tévés személyiség értékelte újra, mi az elfogadható a mai társadalomban.

Black Lives Matter budapesti tüntetés: „Senki sem szabad, amíg mindenki nem szabad”George Floyd tragikus halála megrázta az Egyesült Államokat, ahol napok óta zajlanak tüntetések. Azonban világméretűvé duzzadt Londontól kezdve Berlinen keresztül egészen Új-Zélandig szolidaritásukat fejezik ki az utcára szervezett rendezvényeken. Így borítékolható volt, hogy budapesten is megmozdul a tömeg, mint ahogyan az is elkönyvelhető volt, hogy Banksy is megszólal az ügyben.

Az HBO Max átmenetileglevette a műsoráról az Elfújta a szél című filmklasszikust rasszista ábrázolásai miatt, a BBC iPlayer és a Britbox pedig az Angolkákat távolította el a „megváltozott idők” okán.

A Netflixről már szintén eltűnt az Angolkák, továbbá aRepülj velem!, aKretének klubja és a Zooniverzum – Állati kert sem látható a streamingszolgáltatónál.