Elszabadultak az indulatok az X-faktor stúdiójában szombaton este Farkas Ancsi produkciója után. A tehetségkutató harmadik élő show-jában a dal utáni értékelést Tóth Andi nyitotta, aki nagyon pozitívan nyilatkozott, és kiemelte, hogy mennyit fejlődött a versenyző egy hét alatt. De ami ezután következett, arra senki nem számított. A 17 éves gimnazista, Farkas Ancsi előadása után teljesen felbolydult az X-Faktor stúdiója. A Dés László és Bereményi Géza klasszikus dala a Nagy utazás eléneklése olyan vitát robbantott ki a zsűri között, amely kiabálásig fajult Gáspár Laci és Majka között. Tóth Andi a produkció után azt emelte ki, hogy Ancsi látványosan fejlődött, és sokkal tudatosabban énekelt, mint egy héttel korábban. A harmónia azonban hamar megbomlott, amikor Gáspár Laci vette át a szót.
Kapcsolódó cikk
„Hát… nem tudom, mit mondjak. Rosszul esett hallgatni” – kezdte Laci, majd kifejtette, hogy szerinte Ancsi egy „kifacsart stílusban” adta elő a dalt. Úgy vélte, épp az egyszerűsége veszett el, ami szerinte az eredeti dal erejét adja. Laci azt is hozzátette, hogy a túlzott átdolgozás miatt szerinte a produkció ízléstelen lett.
Laci kritikáit hallva Majka egyre indulatosabban szállt szembe vele. Felhívta a figyelmet arra, hogy Ancsi egy covert, egy feldolgozást énekelt, így természetes, hogy nem az eredetit utánozza. „Nem énekelheti ugyanúgy, mint Presser Pici bácsi! Ez egy feldolgozás lényege!” – vágott vissza Majka. Laci azonban hajthatatlan volt, és azt ismételgette, hogy szerinte a harmóniák és a megközelítés sem volt megfelelő. Amikor újra kimondta, hogy számára „ízléstelen” volt a feldolgozás, akkor Majka teljesen elvesztette a türelmét.
Kapcsolódó cikk
„Ezt nem hiszem el! Csak nem a lány volt ízléstelen! Ez rosszindulatú megállapítás! Szégyelld magad, haver!” – kiabálta a rapper. A heves szóváltás közben Tóth Andi próbálta visszaterelni a beszélgetést a lényegre: értékelni Ancsi éneklését, nem pedig stílusvitát folytatni. Valkusz Milán szerint a produkció nem volt ízléstelen, inkább csak kissé bizonytalanul indult, és a végére teljesedett ki. Ez azonban tovább szította Majka dühét, aki úgy fakadt ki: „A dalnak pont a végére kell kinyílnia! Mikor nyíljon ki? Az elején?!”
Kapcsolódó cikk
Az adásban az is elhangzott, hogy a héten Gáspár Laci felajánlotta Majkának és Ancsinak, hogy segít az átdolgozásban, ám nem éltek a lehetőséggel. Laci úgy tűnt, másként képzelte el a dal újragondolását, és ezért sem tetszett neki a végeredmény. Végül ismét jelezte, hogy később is szívesen segít majd. Majka azonban ezt határozottan visszautasította: „Laci, nem kérünk a segítségedből! Inkább foglalkozz a saját versenyzőiddel!” A zsűritagok még percekig próbáltak visszarázódni, a feszültséget pedig végül ismét Tóth Andi oldotta fel: arra kérte a többieket, hogy térjenek vissza Ancsi teljesítményének értékeléséhez, ne pedig a saját ízlésük alapján ítélkezzenek.
Majka a végére magát is figyelmeztette, hogy próbáljon lehiggadni – bár ekkorra már túl volt egy jókora ordibáláson.
Kapcsolódó cikk
