Majka: „Elköltöttünk egy raklap pénzt Amerikában, nem engedhetem meg, hogy ne lépjünk fel”
Egy elektronikus zenét játszó együttes előtt lépett színpadra.
Meglepő, miért utazgat annyit Rubint Réka
Nem csak azért fontos számára, mert megteheti.
Bódi Margó: „Ha netán orvost kell hívni, hát ne azt lássa már, hogy kupi van”
Azelőtt is takarít, hogy megérkezik hozzá a takarítónő.
Völgyi Zsuzsi átalakult – Így érte el, amire vágyott
20 kilót fogyott.
Galambos Lajos nem engedi a gyerekeinek, hogy meglátogassák a börtönben – Ez az oka rá
Maradnak a skype-nál és a telefonnál.
Járai Máté nagyon kínos szituációba keveredett – Élő adásban jött rá a hasmenés
Alig bírt odafigyelni a vendégre.
Sváby Andrást leukémiával diagnosztizálták – Aztán megdöbbentő dolog derült ki
Összekeverték a leleteket.
Lukács Miki a kamerák előtt hajtott rá Wossala Rozinára – Nem volt jó ötlet
Nem értékelte.
Gáspár Laci ezért haragszik Vastag Csabára – „Nem vette fel a telefont, nem segített”
Will Smith-en vesztek össze.
Alekosznak bejött a sztárság – Megkapta, amit akart
Több jelentkező is akadt az ingyen légkondi-beszerelésre.
Háfra Mari a viszonyáról Zámbó Jimmy-vel: „Büszkén vállalom a múltam”
A döntései juttatták oda, ahol van.
A volt Nagy Ő, Tóth Dávid újra szerelmes lehet
Nem akárkire vethetett szemet.
Lilu a könyvkiadókat érintő ellenőrzésekről: „Ez kegyetlenség, nem gyermekvédelem”
A Libri több könyvet is vizsgál, hogy sérti-e a melegellenes törvényt.
Borbás Marcsi: „Úgy gondoltam, hogy legalább az én fájdalmaim és gyászaim maradjanak az enyémek”
Rengeteg nehézsége, de még egy komoly betegsége is volt, amiről a sajtó nem tudott.
Kulcsár Edina: G.w.M „a nagybetűs, tipikus lányos apuka”
Arról is mesélt, hogy valaki tehénnek nevezte, mivel hat héttel a szülés után még nem fogyott vissza.
Karácsony Gergely válaszolt Kajdi Csaba kritikájára – „Imádlak, de most nem értek veled egyet”
A fővárosi közlekedésről más a véleményük.
Vitray Tamás hatalmas bejelentést tett – Új dologba vág bele
Nem aggódik.
Fontos változások Fekete Dávid ügyében – Az ügyvéd árulta el, mi várható
Próbálják elérni, hogy kiengedjék a házi őrizetből.
Schumacher Vanda vallomása: „Megvan az, hogy szapioszexualitás?”
Elárulta, milyen férfiak iránt vonzódik.
Galkó Balázs: „Persona non grata vagyok a hatalom szemében, és ezt lépten-nyomon éreztetik is velem”
Nem él meg a nyugdíjából, de alig jut szerepekhez.
Curtis megmutatta új otthonát
Vidéken vettek egy kertes házat.
Hajdu Steve: „Amióta lefogytam, olyan testrészeim lógnak, meg nyúlnak le, amire nem számítottam”
Elmondása szerint a feneke is lóg.
Krausz Gábor ellenállhatatlan videót mutatott kislányáról
Egy Charlie-dalt énekelt.
Pumped Gabo egy jótanáccsal indította meg a fesztiválszezont
Különös helyet foglal el a szívében a Balaton Sound.
Schumacher Vanda: „Utálom, ha valaki hozzám ér, megölel”
Nem az a bújós típus.
Pápai Joci: „Nagyon sok esetben irigykedem, amikor valaki hétfőtől péntekig dolgozik”
Az ő hetei rendszertelenek a munkája miatt.
Fodor Zsóka: „Nekem férfi legalább 20 éve nem hiányzik az életemből”
Szeret egyedül lenni.
Fluor Tomi Majkáról: „Valahogy mindig talált hibát, és sose hitt abban, hogy amit csinálok, az tényleg sikeres lehet”
Nincs igénye a rapper barátságára.
Molnár Anikó: „A vetkőzés nem egy leányálom, kőkemény fizikai és szellemi munka”
Úgy tapasztalja, tisztességes munkából nem lehet megélni Magyarországon.
Galambos Lajos lánya az apjáról nyilatkozott – Ez hiányzik neki, mióta börtönbe vonult
Együtt jártak fesztiválozni.
Gáspár Laci már háromszor is találkozott Dobos Evelinnel, de ennyi idő alatt se jegyezte meg a nevét
Hívta már Eszternek és Enikőnek is, Evelinnek még sosem.
Patai Anna: „Már az első pillanattól kezdve nagyon szerettünk volna fiatal szülők lenni”
Öt éven belül szeretnének kisbabát.
Válságba kerülhetett Marics Peti új kapcsolata
A távolság állhatott közéjük.
Hódi Pamela úgy érzi, nincs jó formában – Így próbál lefogyni
16 órán át nem eszik.
Így énekli Kóbor János lánya az Omega dalait
Több videót is megosztott az Omega-musicalről.
Baukó Éva tiszta vizet öntött a pohárba a nyaralásaival kapcsolatban – „Nyaralás közben sajnos láttam a sok mocskos kommentet”
Sokan feltételezték, hogy egy „öreg tata szponzorálja” az utait.
Szabó Zsófi visszavágott a mellein viccelődő Puskás Petinek – „Csodálom, hogy Bogi még nem vált el tőled”
Puskás több megjegyzést is tett Szabó Zsófi melleire.
Oláh Gergő Novák Katalinnal vacsorázott – Erről beszélgettek
Van bennük valami közös.
Tóth Gabi: „Nem csaltam adót, nem drogozok, nem csalom meg a férjem, nem csinálok semmi olyat, ami botrányhősnő szerepbe rakna”
Tudja, hogy megosztó személyiség, de úgy véli, kamuprofilok kritizálják őt a közösségi oldalakon.
Gallusz Niki a szakításáról beszélt – „Egymás idegeire mentünk”
13 évig voltak együtt barátnőjével, a szakítás után most egy férfival ismerkedik.
Tápai Szabina: „Egyelőre nem került fel a listámra az a terv, hogy újra férjhez menjek”
Több gyereket sem szeretne vállalni.
Összeházasodott Sónyák Szilvia és Nagy László, de a szerelmük ünneplésének még nincs vége
A polgári szertartás után az egyházi esküvő és a lagzi még hátra van.
Galambos Lajos először adott interjút a rácsok mögül – Így van most a börtönben
Tisztázta a róla megjelent híreket.
Gyebnár Csekka 14 év próbálkozás után sem adja fel – 49 évesen is bízik benne, hogy anya lesz
Több vetélése is volt, de még reménykedik.
Alföldi Róbert nagy lehetőséget kapott – Hamarosan visszatér
Régóta nem szerepelt filmekben.
Zséda megszegte a saját szabályát – Új párkapcsolatáról vallott
Már egy éve boldog párkapcsolatban él.
Megható sorokkal köszöntötte Rubint Rékát Schobert Norbi
Reméli, legalább még egyszer ennyi ideig élvezheti a közös éveket.
Gálvölgyi János: „A lányaim lélekjelenléte nélkül most nem beszélgetnénk”
Az orvosok szerint egy fiatalt is ledöntött volna a lábáról ez a tüdőgyulladás.
Komoly dolog miatt kritizálják L.L. Juniort – „Ez teljesen abnormális tett a 4 éves kislánnyal szemben!”
Többen úgy érezték, nem kellett volna megosztania a fotót.
Dolly megtörte a csendet az állatkínzásról: „Nekem nem kell megvédeni magam, mert nincs miért”
Ragaszkodik hozzá, hogy nem tudott a kutyaszaporító-telepen uralkodó állapotokról.