Dopeman a Curtis-szel meghiúsult együttműködésről: „Egy idő után nem tolakodtam már”
Hiába kereste sokszor a megbeszélt dal miatt, Curtis mindig azt mondta, hogy később.
Schobert Norbi: „Én már nem vagyok alkalmas arra, hogy harcoljak”

Az idejét arra szeretné áldozni, hogy azért dolgozzon, minden nő Rékánál tornázzon.
Vajon nagy a baj? Molnár György Elefánt mentőt hívott magára

Nem tudni, mi okozza a panaszait.
Gregor Bernadett a castingokról: „Szorongást okoz maga a tény, hogy engem megversenyeztetnek egy irodában valakivel”
Ezért maradhattak ki a nagyjátékfilmek az életéből.
Dancs Annamari szerint ha egy nőnek „van gazdája”, az meglátszik
Azt is elárulta, terveznek-e közös gyereket a férjével.
Dombóvári István fontos dolgot árult el a babáról
Korábban titkolták, hogy második gyereküket várják.
Gucci sapkában jelentkezett be a kórházból Manuel – Ezért kötötték infúzióra a zenészt
Úgy tűnik, már jobban van.
Cseke Katinka: „Elkövettem egy nagyon nagy hibát a gyerekemmel kapcsolatban”
Úgy véli, ezt már nem tudja kijavítani.
Sárközi Ákos: „Az, hogy híresek vagyunk, még nem jelenti azt, hogy a bőrünk alatt is pénz van”
Kicsit naivak voltak a felújítás áraival kapcsolatban.
Döbbenetes hír terjed Majkáról – Azt állítják, meghalt
A közösségi médiában futótűzként terjed a videó, amiben azt állítják, Majka meghalt, pedig ez nem így van. A TikTokra töltöttek fel egy videót, amin egy fekete-fehér fotó mellett azt írták, hogy Majka elhunyt, írja a Blikk. Ma egyik legnagyobb zenei tehetségünket vesztettük el. Nyugodj békében. A szívünkben mindig megmaradsz. Sose felejtünk el – olvasható a felvételen, ami néhány […]
Elle Fanning azért nem kapott meg egy szerepet, mert a dughatatlannak titulálták
16 éves volt.
Jakupcsek Gabriella óriási örömhírrel jelentkezett
Újra bővült a csalad.
Milyen típusú szófát válasszon a hotel lobbyba?
A szállodák kialakításának fontos területe a bejárat, az előcsarnok és a recepció közelében elhelyezkedő lobby vagy vendégvárakozásra kijelölt helyiség, amely sokat elárul a hotel stílusáról, színvonaláról.
Varázslatos luxus vendégház, amelynek megálmodása egy sorsdöntő kirándulással kezdődött
Mindenkinek van olyan az életében, egy történés, egy alkalom, egy esemény, amely váratlan és nagy elhatározásra készteti és olyan folyamatokat indít el az életében, amelyekre korábban nem is gondolt, hogy léteznek, vagy hogy várnak rá.
Tipikus hibák, amiket sokan elkövetnek egy üzleti weboldal megtervezésekor
Manapság különösen fontos a cégek számára az online jelenlét.
Rendőrségi ügy lett Gálvölgyi János mentős botrányából – Itt a BRFK közleménye
A rendőrség is vizsgálatot indít.
Kis Grófo életében fontos korszak zárult le – Nehéz döntést hozott
Lelkileg megviseli, hogy költöznie kell.
Mikor van szükség műszaki ellenőrre?
Építtetőként, beruházóként hasznos lehet, sőt egyes, törvényben előírt esetekben kötelező műszaki ellenőrt alkalmazni egy-egy projekt kapcsán, ugyanis hozzáértésével, szakmai tanácsaival jelentős összeget megtakaríthat a megbízó számára.
Tomán Szabina ezt csinálja Novák Katalin tanácsadójaként
Ugyanazt képviseli a tanácsadói csapatban, mint a képernyőn.
Cinthya Dictator szerint Terézváros életveszélyes – „Meg kell valakinek halnia ahhoz, hogy ezt komolyan vegyék?”
Nem ért egyet azzal, hogy a biciklitárolók fontosabbak az omladozó falaknál.
Görög Zita úgy gondolta, nem „instakompatibilis” a hasa
Takargatta a testét.
Dukai Regina vallomása: „Rettegtem a terhességtől, az anyaságtól”
Végül nagy szerencséje volt a kislánya természetével.
Horváth Gréta: „Úgy érzem, negatívan ítélnek meg a válásom miatt”
Szerinte megbocsáthatatlan, ha valaki hosszútávon csalfa.
Béres Anett: „Értelmetlen baromság mutogatni a cickónkat”
Szerinte nem illik nyilvános helyen monokinizni.
Sydney van den Bosch a kapcsolatáról vallott – „Folyamatosan a világ két pontján éltünk, de a pandémia összehozott minket”
Azelőtt alig éltek együtt, pedig hét éve alkotnak egy párt.
Völgyesi Gabi: „Nem tudom összeegyeztetni az anyaságot és a popsztár szerepet”

Nem szokta elvinni a gyerekeit a fellépésekre, mert akkor folyamatosan aggódik.
Schumacher Vanda sokat dolgozott azon, hogy ne tartsák „hülye picsának”
Úgy gondolja, a róla megjelent cikkekben szándékosan festenek negatív képet róla.
Meghökkentő fejlemények Herczeg Zoltán ügyében – Országosan ismert műsorvezetőnek is eladhatott drogot
Több celebnek is árulhatott.
Mező Misi nem követi a híreket – „Akaratomon kívül, a családtól, a barátoktól azért ez-az eljut hozzám”
Azt is a feleségétől tudta meg, hogy gazdasági válság van.
Gálvölgyi János tisztázta, milyen betegséggel került kórházba – Győrfi Pálnak a nevét sem volt hajlandó kimondani
Először adott intejrút a kórházba kerülése óta.
Berki Mazsi még mindig nem teljesítette Berki Krisztián anyjának tett ígéretét
Még mindig nem láthatta a hivatalos dokumentumot fia halálának okáról.
Szabó Zsófi a válásáról: „Sokáig azt gondoltam, az életem kudarca, hogy nem sikerült egyben tartani a családunkat”
De a köztük lévő szeretet és tisztelet töretlen a különválás után is.
Molnár Anikót kellemetlen meglepetés érte a mellműtétje után
Most posztolt először a beavatkozás óta.
Pásztor Anna vetéléseiről vallott – „Jó kis nyugis, hippi anyuka lettem volna, a lelki mélység, a vágy hiányzott”
Két babáját is elveszítette.
Singh Viki bántalmazó exéről vallott – „Az életem legnagyobb szerelmei mérgező férfiak voltak”
Volt párja fizikailag bántalmazta és megalázta.
Kasza Tibiről exe vallott – „Megsértődött, ha nem ismerték fel”
Lajtai Katival ellentétben Kasza Tibi lubickolt a sikerben.
Potyogtak Rubint Réka könnyei a büszkeségtől – „Elérkezett az a pillanat, amiről eddig csak álmodtam”
Évek óta remélte, hogy lánya is edzői karrierbe kezd.
Barabás Éva apja alkoholizmusáról: „Ebben az országban nem beszélünk arról, hogy hány család élete bélyegződik meg és romlik el”
Nem azért nem beszélt róla eddig, mert szégyelli, hanem mert nem akarta, hogy elítéljék az édesapját.
Hajdú Péter előző házasságát érvényteleníteni kell, hogy újra templomban nősülhessen
Azt is elárulta, milyen zene nem lesz a nagy napon.
G.w.M az újszülött kislányáról: „Most már annyira rutinból jön minden, ha bármit csinálni kell vele, ösztönből megy”
Nem tud betelni a kislánnyal.
Hatalmas változás lépett be Balázs Klári és Korda György életében – „Gyurikám még egy kicsit szomorkodik néha”
Eladták a villájukat, és egy tetőtéri lakásba költöztek.
VV Zsófi már nem is érti, hogy vállalhatta be a Rágógumi című dalát
A dal vegyes fogadtatásban részesült.
Lista a leghasznosabb babakocsi kiegészítőkről
Mivel a babakocsi a gyermeked születése után még hosszú ideig a hű társad lesz, egyáltalán nem mindegy, hogy mennyire komfortos, milyen kinézetű és milyen kiegészítőkkel ellátott modellt választasz.
Miért használj kollagénes krémet arcápolási rutinod során?
A kollagénes krém kapcsán még napjainkban is számos tévhit felmerül, emellett természetesen nem szabad elfeledkezni áldásos hatásairól sem.
A popsikrémek szerepe a kisbaba életében
A felnőtteknek készült krémek sem egyformán válnak be mindenkinél, így nem csoda, hogy a babáknak előállított popsikrémek esetén is ugyanez a helyzet.
A főzés szépségei a mindennapokban
A hétköznapjainkban nagy szerepet játszik a főzés, hiszen ételeket kell készítenünk a család számára.
VV Merci elárulta, miért műtteti meg az orrát – Sok negatív megjegyzést kapott rá
A száját és a melleit azonban maga miatt csináltatta meg.
Milyen sebességkorlátozásokra kell számítani Magyarországon és Európában?
A személygépjárművel történő autózás már teljesen a mindennapjaink része, el sem tudjuk képzelni autó nélkül az életünket, pedig néha azért az egészségünk szempontjából sem ártana kerékpárra ülni és a környezetszennyezést is fontolóra vehetnénk.
Mitől lesz egy ajándék jó?
Alapvetően mindenkinek az a célja, hogy ha már ajándékot vásárol valakinek, akkor azzal örömet szerezzen a másik félnek.
Lépcsővilágítás, a balesetmentesség záloga
A lépcsővilágítás nélkülözhetetlen még akkor is, ha most pillanatnyilag úgy érzed, hogy neked nincs szükséged rá.