Putyinnak a betegsége miatt maximum 3 éve lehet hátra az orvosok szerint, addig a látását is elvesztheti
Az állapotáról szóló legfrissebb hír Borisz Karpicskov szökésben lévő volt KGB-tiszttől származik.
Olyan képet osztott meg Szabó Zsófi, hogy még Shane Tusup is lájkolta
Az Instagramon minden bejegyzést lájkol a férfi: vissza akarja szerezni Szabót?
Ábel Anita: „A nőiességet sok helyzetben elveszítettem, amikor pedig szükség lenne rá”
Nem feltétlenül tartja jónak, hogy ennyire férfias.
ByeAlex részletesen kielemezte, melyik kommentek a legrosszabbak
Több féle kommenttel is problémái vannak.
Ifj. Schobert Norbert döbbenetes nehézségekről vallott
Sokat bántották a szülei miatt.
Meghalt Haumann Péter, a nemzet színésze
81 éves korában meghalt Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze.
Egy kisgyerek teste került elő a „mesés Las Vegas” feliratú bőröndből
Az indianai hatóságok még nem tudták azonosítani a fiút.
Ennyire nagy a baj? Bodrogi Gyula intenzív osztályra került
Merkely Béla hívott hozzá mentőt csütörtökön.
Lékai-Kiss Ramóna elárulta, mi volt a legszebb bók, amit valaha kapott
Nem éppen az, amire számítanánk.
Használt autóként hirdette meg „eladó” feleségét
Csere is érdekelte.
A TV2 sztárja alig tudott elmenekülni – Szexmunkára akarták kényszeríteni
A szálloda hátsó bejáratán át kellett távoznia.
Azahriah megcsalt barátnője megtörte a csendet – elárulta, mit gondol a történtekről
Folyamatosan bombázzák a kéretlen tanácsokkal.
Kiderült, mit evett a násznép Kourtney Kardashian esküvőjén – Kiakadtak a kommentelők
Nem vitték túlzásba az adagokat.
Úgy gondolta, apja az antikrisztus – Rettenetes dolgot tett
Elmegyógyintézet lett a vége.
Szabó Zsófiból élő adásban bukott ki, mit gondol arról, hogy mindenki megtalálja az igazit
„Vagy nem.”
Shane Tusup először posztolt a szakítás óta – így van az edző
Egész jó kedvűnek tűnik.
ByeAlex: „Ha úgy gondolom,hogy igazam van, nem érdekel senki süketelése”
Reagált a 16 ezres pulóvert ellenzők kommentjeire.
Újabb országban azonosították a majomhimlőt
Egyre közelebb van Magyarországhoz is.
Osváth Zsolt olyat tett, amit korábban soha – Ezt üzente követőinek
Korábban tartott a gyűlölettől.
Tóth Gabi teljesen kiakadt – Értetlenül áll a történtek előtt
Meglepte, mit tapasztalt a játszótéren.
20 milliárd forint a tét: fogadott fiát kitagadta, magyar örököst keres Gábor Zsazsa özvegye
Vajon ki lesz Gábor Zsazsa örököse?
Agyonlőtt osztálytársa vérét kente magára egy tizenegy éves lány, hogy a texasi iskolai lövöldöző őt is halottnak higgye
A texasi lövöldözésben elhunyt tanárának a telefonján hívta a rendőrséget Miah Cerillo, a mészárlás tizenegy éves túlélője.
Íme 2022 legfontosabb SEO trendjei
2022 már javában zajlik, a keresőoptimalizálás azonban egy folyamatos feladat, amivel évtől és évszaktól függetlenül foglalkozni kell.
Végső útjára kísérték Berki Krisztiánt: a zokogó Mazsi és Hódi Pamela egymást támogatják a sírnál – fotók, videók
Kökény Attila énekelte el a médiaszemélyiség két kedvenc dalát.
Meghalt Andy Fletcher, a Depeche Mode alapítója, billentyűse
60 éves volt.
Hihetetlen, miért költözött el otthonról Kökény Attila
Nagyon összevesztek feleségével.
Építkezés könnyűbeton falpanel technológia segítségével
Az építkezés vagy felújítás örök dilemma nemcsak a fiatalok, kisgyermekes családok, hanem az idősebb generáció körében is, hiszen tetemes összegbe kerül, ráadásul a szakemberhiány ebben az iparágban is erősen érezteti hatását, és okoz komoly problémákat, álmatlan éjszakákat az építkezésbe kezdőknek.
5 tipp, amivel megszüntetheted a köhögést az e-cigaretta használatakor
Amikor az ember megpróbálkozik az elektromos cigaretta használatával, az első alkalmakkor óhatatlanul köhögni fog.
Érettségi tippek, amikkel sikeres lehetsz
Itt a középiskola vége? Folyamatosan küzdöttél, már sikerült jelentkezned a kiválasztott egyetemre vagy főiskolára?
A divatos láthatósági mellény
A divat és a láthatósági mellény két külön fogalom.
Drágaságunk, amely mindenhova elkísér
A mobiltelefonok megjelenésük óta olyan személyes tárgyaink, amelyek mindig értéket képviseltek, sohasem tartoztak a filléres eszközeink közé.
Tippek a laptop biztonságos tárolásához
Akár üzleti útra indulunk, akár a családi vakáció során van szükségünk laptopra, a biztonságos tároláson sok múlik. Mivel rengeteg fontos személyes adatot és munkával kapcsolatos információkat is tárolunk rajtuk, fontos gondoskodni annak épségéről.
Te hogy töltenél el egy álomdélutánt?
Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor már nagy örömmel tölti el, ha egy zsúfolt nap után nem kell rohannia barátokkal találkozni, koncertre vagy épp bevásárolni, hanem hazatérve át tud öltözni kényelmes otthoni ruhába, és a kedvenc tevékenységének tud hódolni.
Arctisztítás lépésről lépésre
A rendszeres arctisztítás elengedhetetlen a bőr egészségének biztosítása érdekében. Semmivel sem árthatsz többet a bőrödnek, mint azzal, ha sminkben, nem letisztított arccal fekszel le aludni.
Az autóklíma tisztítása kiemelten fontos feladat
Miért kulcsfontosságú feladat rendszeresen és kellő hatékonysággal gondoskodni az autóklíma tisztításáról?
Közúti ellenőrzés miatt állították meg a sofőrt, a rendőrök ledöbbentek attól, amit láttak
Több problémát is találtak.
Munkaruházati kabátok, amelyek megérik a pénzüket
A munkaruházati kabátok és mellények nem csupán arra jók, hogy melegítsék az ember testét.
Billie Eilish-t nagyon sérti, hogy kinevetik betegsége miatt
11 éves korában diagnosztizálták.
Megszólalt Marsi Anikó a hivatalossá vált válásáról
Tagadni se tudná, mennyire boldog.
Erre figyelmeztet a szakértő a majomhimlővel kapcsolatban
Még nem kell aggódni, de ébernek kell maradni.
Egy pár körbe akarja motorozni Afrikát – pornófilmekkel próbálnak pénzt szerezni
Úgyis készen voltak a videók, gondolták, ezzel pénzt is lehetne keresni.
Vlagyimir Putyint meg akarták ölni az ukránok, merényletkísérlet áldozata lett – túlélte
Körülbelül két hónapja próbálták megölni.
Egy gyerekorvos kétszer is bérgyilkost küldhetett férjére
A doktornő rendelője Disney-tematikájú, de kiderült, van egy sötét oldala.
Tóth Gabi szerint keresztényüldözés van Magyarországon, amit meg is tapasztalt
Ezt tapasztalja.
Bochkor Gábor szerint újrahasznosítható vécépapírt „a batikolt nadrágos, balzsammal fekélyt gyógyító anyukák” vásárolnak
Nem tudja, miért környezettudatosabb újrahasznosítható papírt használni.
Elbocsátottak egy orosz pilótaoktatót, miután a tanulójával szexvideót készített a pilótafülkében
Extra repülési idővel vette rá a tanulót.
Így növelik a játékgépek hang- és vizuális effektusai a szerencsejátékok vonzerejét
Akik kicsit idősebbek, azoknak biztosan megvan az az élmény, amikor egy kávézóban vagy kocsmában érmét dobnak a flippergépbe, kilövik a golyót, két kezükkel igyekeznek minél hosszabb ideig bent tartani azt a pályán és újabb meg újabb rekordokat felállítani.
Óriási botrány: Bilincsbe verve vezették el a Miniszterelnökség fideszes főosztályvezetőjét
Az érintett főosztályvezetőt letartóztatták.
Lázár János tiszta vizet öntött a pohárba a miniszterséggel kapcsolatban
Visszatért.
Hevesi Kriszta kalandos módon jutott el egy műsorba
A csomagtartón keresztül kellett bemásznia.