Rubint Rékát hazugságvizsgálóra kötötték – mindent elárult Schobert Norbiról
Nincs vita a megosztó megjegyzésekből.
Megan Fox szerint ő teremtette a gondolataival Machine Gun Kelly-t négy éves korában
Szerinte vőlegénye az ő manifesztációja miatt jött létre.
Nagyon pórul járt, fejjel esett a pottyantós vécébe
Tűzoltót kellett hívni, hogy kihúzzák.
Járai Máté fájó igazságot mondott ki – semmi sem lesz már ugyanolyan az életében
Azt tanácsolja, mindenki használja ki, amíg lehet.
Használd ki képességeidet és add a maximumot egy boxkesztyű segítségével!
Vannak olyan, edzéshez nélkülözhetetlen kiegészítők, amelyek hozzájárulnak a képességek sokoldalú fejlesztéséhez. Ezeknek az eszközöknek a rendszeres és rendeltetésszerű használatát követően a sportoló a sportpályán, élesben is eredményesen fogja használni a sport mozgásanyagát. Ilyen, a küzdősportok és különböző harcművészeti ágazatok esetében a sikeres felkészüléshez elengedhetetlen eszköz a boxkesztyű is.
Gondozásmentes kiskert kerítések az ágyások védelmére
A kiskertek kerítéseivel szemben ugyanolyan elvárásaid lehetnek, mint a telekhatár-jelölő kerítések esetében, hiszen ezek karbantartása nélkül is épp elég munkát ad egy virágos- vagy veteményeskert kialakítása, csinosítgatása, gondozása is.
Bíró Ica: Azért álltam a nyilvánosság elé, mert körülöttem többen öngyilkosok lettek devizahitel gondok miatt
Már sikerült új életet kezdenie.
Fontos bejelentést tett Szijjártó Péter az orosz földgázszállítással kapcsolatban
Nem kell kétségbeesni.
Megan Fox elárulta, miért isszák egymás vérét Machine Gun Kelly-vel
Rituálé.
Szakadárok oldalára állt a magyar férfi, háborús bűncselekménnyel vádolják
Meggyőződésből akarta segíteni a második Szovjetunió visszaállítását.
Bámulatos, mi akadályozta meg a betörőt
Rengeteg mindent tudott volna ellopni, ha nincs ez az apróság.
Megyeri Csilla és párja már nem szerelmesek – senki sem gondolta volna, mi jön most a kapcsolatukban
Kilenc éve vannak együtt.
Vajon erre mit lép Orbán? Emlékezetes módon kritizálták a Nemzeti Színház színpadán
Biztos vagy benne, Orbán?
Pumped Gabo kielemezte a Johnny Depp-Amber Heard-pert
Sérelmezi, hogy ezekben az esetekben mindig a nőknek hisznek az emberek.
Elképesztő kincset találtak horgászat közben – hihetetlen, mit tettek utána
Egy széfet húztak ki a tóból.
Bámulatos módszerrel büntetnék a halálesetet okozó ittas vezetőket
Gyerektartást kell majd fizetniük.
Mi történhetett? Britney Spears egy időre visszavonul a közösségi médiából
Nem sokkal terhessége bejelentése után született a döntés.
ByeAlex nagyon durván összebalhézott egy burgerezővel
Hideg volt a kiszállított burger.
Putyin szeretője kínosan ügyelt arra, hogy eltűnjön, most nyilvánosan mutatta meg magát
Alina négy gyermeket is szülhetett az orosz elnöknek.
A bőröd az első védelmi vonalad, gondoskodj róla megfelelően!
Gondolkoztál már azon, hogy a bőröd mennyi mindennek van kitéve? Hatalmas felületen kapja nap mint nap a külvilágból érkező hatásokat, melyek valljuk be, az esetek döntő többségében károsak.
Hatalmasat fordult Tóth Andi élete
Nagyon örül.
Közzétették a hátborzongató videót, ami pillanatokkal azelőtt készült, hogy Alec Baldwin lelőtte az operatőrét
A média többszöri megkeresése után döntöttek az akták kiadása mellett.
Schobert Norbi hatalmas lépésen gondolkodik
Az utánpótlásra is vannak tervei.
Megindult a szülés, hihetetlen, mit csinált a kismama
Jól akart kinézni.
Döbbenetes, kit akart hozni az esküvőre a tanú
Végül két héttel a nagy nap előtt ki kellett rúgni a tanút.
Nagy Ervin keményen kritizálta a kormányt
Korábban azt mondta, ha megint a Fidesz nyer, lehet beszáll a politikába.
Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor, ami sokakat meglepett
Orbán Viktor közösségi oldalán bejelentette, meddig hosszabbítják meg az élelmiszerárstopot.
Gáspár Laci: Nekem nem dumálhat senki, mert tudom, mi az, hogy nincs
Sokszor vádolják azzal, hogy elfelejtette honnan jött.
Kocsis Tibor szerint alapnak kellene lennie az azonos neműek házassága 2022-ben
Megváltozott az élete, mióta coming outolt.
Döbbenetes: el akarta adni a menyasszonyi ruháját, lekövérezte a hirdetésben a fél családját
Úgy gondolta, fontos kiemelnie, miért nem tartja meg a ruhát.
Hogyan lehet rövid távon is biztató eredményeket elérni a függőségek kezelésében?
Egy függőségbe belekeveredni viszonylag könnyű – kilábalni belőle viszont már annál nehezebb. Sokaknak hosszú évekig tart, mire teljesen le tudnak szokni például az alkoholról, és még ilyenkor is segítségre szorulnak. Hogyan lehet hatékonyan kezelni a függőségeket?
Mihalik Enikőnek nagy tervei vannak a közel jövőre – elege van New Yorkból
Nem akar gyerekével „koszos járdán és szemétszagban” sétálni.
Pumped Gabo úgy gondolja, a mai világban lehetetlen hűségesnek lenni
Szerinte a nők ezt nem értik, mert nincs hímtaguk.
Itt a vége: Jogerős Kozso áramlopási ügyi – ezt a büntetést szabták ki rá
Kozso több mint 1,7 millió forintos kárt okozott az áramlopással, amit a Zöld Teknős Barlangjában nevű teaházban követett el..
Azt hitték, megtalálták álomotthonukat, kiderült, rémálomba csöppentek
Nem tudták, hogy ilyen neház egy golfpálya mellett élni.
Járai Máté: A monogámia egy teljesen beteges elképzelés
Kírával már az elejétől fogva tudták, nem lesznek örökre hűségesek egymáshoz.
Fodor Zsóka pikáns részleteket osztott meg a magánéletéről
Sok futó kalandja volt.
Kiderült, kisfiú lesz a baba, felfoghatatlan, hogy reagált a nagymama
Családi dráma volt a nembejelentő bulin.
Váratlan fordulatot vett Rubint Rékáék nyaralása – „Szerencse, hogy sportos család vagyunk”
Lerobbant a busz.
Négy évvel fiatalabb ikertestvéreinél – elmesélte, hogy lehetséges
Hihetetlennek hangzik, de van magyarázat.
Erre senki nem számított: Gáspár Laci elárulta, milyen volt valójában együtt dolgozni Tóth Gabival
Erőszakosnak nevezte az énekesnőt.
Hátborzongató videón, ahogy egy nő a beérkező vonat alá esik – hihetetlen, hogy túlélte
Igazi csoda.
Istenes Bence meglepő kijelentést tett Pumped Gabo generációjáról
El se tudja képzelni, hogy úgy éljen, mint ő.
Rúzsa Magdi elárulta, hogy van a terhesség után
Van még mit dolgozni az egészségén.
ByeAlex olyan meztelen fotót töltött fel a barátnőjével, hogy az Instagramnak kellett törölnie – teljesen kiakadt a zenész
Volt, aki szerint „szexuális tevékenységre való felajánlkozás” volt látható a fotón.
Nagyobb volt az ijedtség a kísértetházban, mint arra bárki számított – lelőttek egy ott dolgozó színészt
A látogató azt hitte a fegyverre, hogy kellék.
Híressé vált a macska, most pedig polgármester lesz belőle
Ő lesz a kisváros első nem ember polgármestere.
Meghalt a férfi, aki beugrott a befagyott tóba, hogy megmentse 10 éves unokáját: „Hősként halt meg”
Az Illinois állambeli férfit hősnek titulálták, miután életét vesztette, amikor beugrott egy befagyott tóba, hogy megmentse az unokáját.
Hajmeresztő történt: Egy haltól lett terhes a 17 éves lány

A 17 éves Fülüp-szigeteki Kimberly Robles Besinal a falubeliek szerint csakis egy haltól eshetett teherbe.
Egy nő észrevett egy hajléktalan férfit, aki a szemete közt keresgélt – 42 évvel később hozzáment feleségül
A férfi, aki súlyos mentális betegséggel küzdött, az utcára került, és már teljesen lemondott az életről. Fogalma sem volt róla, milyen csodálatos szerelem vár rá.