Felnyitotta volt barátnője szemhéját, hogy nyolcmillió forintnyi pénzt utaljon el magának telefonjáról
Azt mondta, megadja a tartozását, erre ellopott tőle 8 milliót.
Kitiltották a légitársaság összes járatáról, mert tangát húzott a fejére maszk helyett
Nem először utazott így.
Szabó Győző kutyája majdnem rátámadt a Reggeli stúdió bárányos puffjaira
Veszedelmesnek tűntek a bárányos puffok.
Cristiano Ronaldo és felesége bejelentették az ikreik nemét
Videóban osztották meg a követőikkel.
Konyhafőnök VIP: Tóth Vera sírva távozott a konyhából, majd elkészítette a legjobb ételt
Úgy érezte, nem tudja megugrani az elvárásokat.
Hatalmas tömegverekedés robbant ki a maszkviselés miatt egy angol vonaton
Több videó is készült az esetről.
Pincérnőként kezdett, ma már havi 30 milliót visz haza
Azzal keres pénzt, hogy segít másoknak pénzt keresni.
Véletlenül élőben közvetítette, ahogy szexel a férjével, az apja is megnézte
Egy hétig sírt utána, azt hitte, vége az életének.
Damu Roland életveszélyes állapotban fekszik a kórházban
Nyár eleje óta gond van az egészségével.
Orbán Viktort hatalmas zsákokat cipelve kapták lencsevégre
Valamire készül.
Farm VIP: Oláh Gergő úgy döntött, lecsíp magának egymilliót a főnyereményből
Gyermeke miatt hozta meg a döntést.
Mitől ilyen népszerűek a Cluse női karórák?
A Cluse márka 2013-ban indult el, amikor hollandiai órakereskedők megalapították és széles választékban kezdték el gyártani a női és a férfi karórákat.
Szereted a kígyós ékszereket?
Minden nőnek vannak az ékszerekkel kapcsolatban preferenciái.
Billie Eilish: Tinédzserként annyi pornót néztem, hogy „szétcseszte az agyam”
Azt hitte, ez a menő.
Gáspár Laci az Omega-bakiról: „Nagyon összezuhantam utána”
Sebestyén Balázsék hívták fel az eset után.
Jakab Péterből mémet faragott Tállai András
Saját Facebook-oldalára töltött fel a fideszes képviselő az esetet.
Milyen etikett címkét válassz?
Gyakran merül fel a kérdés, hogy milyen etikett címkét érdemes választani az egyes feladatok hatékony megoldásához.
Hajhullás: honnan tudod, hogy még természetes vagy már kóros?
Mindannyian szembesülünk azzal, hogy valamilyen mértékben hullik a hajunk.
Formázd, zselézd, indulj!
A hajzselé az egyik legrégebbi hajformázó anyag.
Tamaris női cipők a téli időszakra
Megérkezett a tél és vele együtt a hideg, borús és csapadékos időszak.
Italhűtő alkatrészek – ha beüt a krach
Italhűtőt mindig a hűteni kívánt ital típusának megfelelően érdemes választani.
A napelem rendszerbe befektetett pénz megtérülési ideje
Az elmúlt időszakban számos területen hódít a napelemes technológia, így nem csoda, ha a napelem rendszerek megtérülési ideje rohamosan csökken.
3 eszköz, amivel otthon is kirobbanó formában tarthatja magát
Az otthoni sportolás eddig is népszerű volt, de a pandémia miatti lezárások következményeként az otthoni mozgást népszerűsítő online videók felvirágoztak.
Mikor jelentenek jó megoldást az egyszer használatos köpenyek?
Napjainkban a pandémia okán kényszerűen mindenki megismerkedett az egyszer használatos maszkokkal, és az óvintézkedések folytán sokan az egyszer használatos köpenyekkel is.
Alapvető biztonsági intézkedések otthonunk védelmében (nem csak az ünnepekkor)
Közeleg a karácsony és az év végi szabadságolások ideje, ez pedig azzal jár, hogy sok család útra kel meglátogatni a távolabb élő, régen látott rokonokat, hogy közösen ünnepeljenek.
Hangolódás az adventi időszakra
Közelednek az év végi ünnepeink.
Pedál- és nyomatékszenzoros elektromos kerékpárok – Melyiket érdemes választani?
Az elektromos kerékpár mai napig megosztott téma a társadalomban. Míg egyesek úgy tartják, hogy csak a lusták ülnek fel rá, addig mások szentül hiszik, hogy a profik is használhatják.
A férfiaknak is szükségük van erotikus kisugárzást biztosító eszközökre
Az extrém pózok mellett szükség van pár erotikus segédeszközre, amikkel szokatlan módon érhetnek el kellemes érzést.
Utazások idősebbeknek: nyugdíjasként is felfedezhetjük a világot?
Hiába érzik és gondolják sokan úgy Magyarországon is, hogy nem csak a húszéveseké a világ.
Egy idős nő kötött üléshuzatokkal díszítette fel a buszt
Erre senki nem számított.
Gyermekelhelyezésből a házi őrizetbe – hónapok óta nem találkozhat kisfiával az anyuka
A kisfiú rosszabb állapotba került, mióta apjánál van.
Rúzsa Magdi elárulta, hogy fogják hívni hármasikreit
Eredetileg úgy volt, csak a szülés után árulják el.
Hugh Hefner volt barátnője szerint megalázó volt a szex a Playboy alapítójával
Vegyes érzelmei voltak felé.
Liptai Claudia az esküvőjén beült egy faházba, amibe aztán belecsapott a villám
Azt hitték, meghalt a menyasszony.
Befőttesüvegben árulta a szellentését, több mint 140 millió forintot keresett egy hét alatt
Sok babot eszik, hogy teljesítse a megrendeléseket.
Tóth Gabi: Aki szereti a hazáját, az nem támad engem
Beszélt a támadásokról, amit az Eucharisztikus Kongresszuson való fellépése miatt kapott.
Jelek, amik talán fel sem tűnnek: a 2-es típusú cukorbetegség tünetei
A 2-es típusú diabétesz az egyik leggyakoribb betegség, világszerte emberek millióit érinti. Azzal, hogy ismered a jeleit és a tüneteit, még időben léphetsz.
Gáspár Laci bibliai idézetet posztolt, miután bakizott az X-Faktorban Kóbor Jánosra emlékezve
Zöld hajú lány.
Skilyr Hicks, az amerikai tehetségkutató sztárja túladagolta magát
Egy barátja lakásán találták meg.
Gáspár Bea szerint Gáspár Győző biztosan megcsalta őt
A Cloumbo sorozatból tanult egyet s mást a nyomozásról.
Egy fiatal nőt eszméletlenre vertek és kiütötték a fogát, miközben az autóba akarták berángatni
Azóta paranoia lett úrrá rajta.
8 étel, amivel javíthatod a dohányos tüdő állapotát
Vannak olyan ételek, melyekkel javíthatjuk a tüdő állapotát, elősegíthetjük a regenerálódását.
Egy nő megmenekült a börtöntől, miután kokaint adott a majomnak, és megpróbálta lehúzni a vécén az állatot
Két évvel ezelőtt kokainüzletei miatt már elítélték őt és a párját.
Felborult Pál Tamás autója a tömegbalesetben, karcolás nélkül úszta meg
Hat autó ütközött a „sárgán” áthajtó sofőr miatt.
Gáspár Győzőt pszichiátrián kezelték az elmúlt hónapokban
Gyógyszerfüggő, de próbál meggyógyulni.
Konyhafőnök VIP: Németh Kristóf üvöltésétől zengett a stúdió
A zsűri tétlenül nézte.
Több százezren vehetnek részt a karácsonyi rave partin Boris Johnson háza előtt
Nagy buli lesz.
Kiirtotta családját a vírustagadó apa, mert félt, lebuknak a hamisított oltási igazolványaikkal
Félelmei teljesen alaptalanok voltak.
Zsiga Katalin őrmester: megerőszakolt két rendőr kollegám, elvették a szüzességem
Véresen ébredt a rendőrautóban.
Gáspár Bea lánya majdnem halva született
Csoda, hogy él.