Elválik saját magától a brazil modell, mert találkozott valakivel
Boldog házasság volt.
Sírva fakadt Adele, amikor meglátta egykori kedvenc tanárát
Az angol tanár megváltoztatta az életét.
Váratlanul kigyulladt a gyerekeket szállító iskolabusz Hódmezővásárhelyen
A sofőr mentette meg az utazó diákokat és kezdte meg az oltást.
Jon Batiste kapta a legtöbb jelölést a 2022-es Grammy-díjátadóra
Ez az első alkalom, hogy az év albuma, dala és felvétele jelöltjeinek számát nyolcról tízre növelték.
Az omikron nevet kapta az új koronavírus-variáns
Meg is kerülik a vakcinák által nyújtott védelem egy részét, bár nem az egészet.
Ők Horváth Péter Ösztöndíj 2021-es jelöltjei
6 ezer euró a jutalom.
Koronavírus: Európában is megjelent az új vírusvariáns
Először azonosították a koronavírus új variánsát egy betegnél Európában.
Dombóvári István: Ha nincs a háziorvosom, belehalok a koronavírus-fertőzésbe
Dombóvári azt kéri, mindenki oltassa be magát, és legyen minél kevesebbet emberek között.
Lázár János a koronavírus-tagadókról: „Mindenkinek jogában áll hülyének lenni és meghalni”
„Én úgy gondolom, hogy az ember a saját életét szabadon kockáztathatja, ez kétségtelenül igaz, tehát mindenkinek jogában áll hülyének lenni és jogában áll meghalni” – mondta Lázár a kamerába.
Halálra ítéltek egy férfit Észak-Koreában, miután becsempészte a Squid Game sorozatot az országba
Észak-Koreában törvényben tiltják a filmek, színdarabok, zenék, könyvek behozatalát, és vasszigorral büntetik, ha valaki ezt megszegi.
Kiderült, mennyire hatékonyak a Magyarországon használt vakcinák
A 16–44 éves korosztályban egyetlen ember sem halt bele a Covid–19-be azok közül, akik mindkét dózist megkapták.
Kiderült, kik játszák a Beatles tagjait a Brian Epstein életéről szóló filmben
Képek szivárogtak ki a forgatásról.
Egy rendőrautó hátsó ülésén elégítette ki orálisan a párját
A lány engedélyt kért előtte.
Készül a Gorillaz-film, amit a Netflix forgalmaz
A frontember álma vágyik ezzel valóra.
Az Eufória 2. évadában a karakterek élete nem lett egyszerűbb
Januárban érkezik az új évad.
Grecsó Krisztián versei hamarosan POKET formátumban jelennek meg
December 11-én mutatják be.
Jogerős: VV Aureliót 2 év 3 hónap börtönre ítélték
Jogerősen két év három hónap börtönbüntetéssel sújtott VV Aureliót a Szegedi Ítélőtábla szerdán.
Megfulladt a 20 éves fiú, aki egy vízbe esett hölgy megmentése érdekében ugrott a folyóba
A nő megmenekült, de őt elnyelte a folyó.
Előre fizetünk – Mindent a digitális faktoringról
A mai rohanó és digitális világban az idő még inkább pénz, és egy banki szolgáltatás, ami nem intézhető mobilról egy app segítségével, kőkorszakinak tűnik, és nem képes megszólítani a feltörekvő generációkat.
Meghalt Csűrös Karola, a Szomszédok sorozat Etuskája
Életének 85. évében elhunyt Csűrös Karola színésznő, érdemes művész.
200 millió forintért semmisít meg 5 milliárd forint értékű, lejárt PCR-tesztet a magyar kormány
Biztosan van valami logikus magyarázata rá.
Sziget Fesztivál 2022: Stromae, Kings of Leon, Dua Lipa, Arctic Monkeys és további 36 fellépő
Igazán nagy nevekkel rukkolt elő a Sziget.
X-Faktor 2021: Az első élő show-ban négyen is kiestek – Csobot Adélt hibáztatják a nézők
Az első mentoridénye nem alakul jól Csobot Adélnek.
Az M1 úgy forgatott a Honvédkórház koronavírusos intenzív osztályáról, hogy közben az egyik betegágyon egy elhunyt feküdt
Újra beengedték a közmédia stábját.
Liptai Claudia: Sokáig egy késsel a párnám alatt aludtam
Pedig lett volna egyszerűbb megoldás is a félelmére.
Vezetékes riasztórendszerek a vagyonvédelem szolgálatában
Hihetetlen, de igaz: a vagyonvédelem egyidős az emberiséggel.
A kutyapóráz fontossága és előnyei
Nézzük meg, miért fontos, mik az előnyei, és milyen pórázt válassz!
Miért szeretjük az életrajzokat?
No persze nem azokat, amelyeket mi, átlagemberek, egy álláslehetőség kedvéért írunk.
Egyedül társasozni? Miért ne?
Meg is mutatjuk, hogyan!
Neked mi jut eszedbe a kender szóról?
Bár a külföldi országok már sokkal előrébb járnak ezen a téren, azért nálunk is lassan kezd tisztulni a kép.
Hogyan tarts sziámi harcoshalat? Hasznos tippek kezdőknek
A rengeteg színpompás akváriumi hal között aligha akad gyönyörűbb és látványosabb fajta, mint a betta, azaz sziámi harcoshal.
10 jól ismert termék legelső példányai
Ezt a többször használható fogamzásgátló eszközt báránybőrből készítették Svédországban, az 1600-as években. A használati utasítása is fennmaradt, amiben azt írják, hogy meleg tejjel kell tisztítani, hogy elkerüljék a nemi betegségek terjedését.
Így NE fűszerezd az ételeket! – A 6 leggyakoribb hiba a fűszerezésben
Katasztrófához vezethet, ha főzöl, kavargatsz, szeletelsz, fűszerezel, de nem kóstolsz közben.
8 dolog, amit a hajad elárulhat az egészségedről
A hajhullás összefüggésben állhat az endokrin rendszerrel és az immunrendszerrel, de lehet a cukorbetegség jele is. Ezért célszerű mielőbb orvoshoz fordulni. Rögtön kétségbe esni azonban felesleges, mert lehet, hogy csak egyszerű vitaminhiányról vagy stresszről van szó.
Bella Hadid a világ legszebb nője tudományos kutatás szerint
A 23 éves Hadid 94,35%-os arányt ért el.
Annyira hangosan szexelt a dunaszerdahelyi pap, hogy az őrületbe kergette a szomszédait
Először azt hitték, bútorokat mozgatnak.
8 természetes mód a pókhálóvénák és a visszerek kezelésére
A fokhagymában lévő allicin megelőzi az erek gyulladását, ezenkívül segít eltávolítani a méreganyagokat a szervezetből.
Felönti vízzel a ketchupot az ételvlogger, hogy egészségesebbé tegye
Szerinte így olcsóbb és egészségesebb.
A parton napozós szelfin csak utólag vette észre, hogy egy nő őt fotózta
Nem ez az első eset.
Brit tudósok szerint ő a világ legjóképűbb férfija
Több Marvel-hős is szerepel a legjobb tízben.
Enyhe büntetést kap a két férfi, akik megerőszakoltak egy 11 éves értelmi fogyatékos kislányt Győrben
A kiszabott büntetések „indokolatlanul enyhék”.
A helikopter pilótáját gyanúsítják a vértesszőlősi siklóernyős-tragédiáért
A pilóta lehet, hogy nem volt elég körültekintő, amikor megközelítette a fát.
Randira készült a férfival, amikor a randipartnere véletlenül neki küldött el egy őt sértegető üzenetet
Már azelőtt meghiúsult a randi, hogy elkezdődött volna.
Britney Spears Christina Aguilerát bírálta, amiért nem állt ki mellette gyámsága ügyében
Lady Gagának viszont megköszönte a kedves szavakat.
Hálószobatitkokat is elárult Várkonyi Andrea a Mészáros Lőrinccel közös életéről
Kifejtette, ő azt a férfit keresi, aki nem csak a szerelme, hanem barát is, szexpartner is.
Lencsevégre kapták, ahogy a siket férfi egyéves kislánya először jelel neki
Mindent eldobott a tolmácsolásért.
Holtan találták meg a Dunában Klein Lászlót, az ELTE kutatóját
Még október 28-án tűnt el az ELTE kutatója.
Ez történik, ha éjszakára hagymát teszel a zoknidba
Hagymával a lábunkon aludni hagyományos gyógyászati módszer a világ számos pontján, már az ősi kínaiak is alkalmazták.
Oláh Norbert festőművész: „Egy művész ne szorgalmas legyen, hanem megszállott”
Kiváltható-e a tehetség elegendő gyakorlással? Miként érhető el az alkotói katarzis? Menekülés vagy szabadulás? Mi vár a művészre Józsefváros falain kívül?
Így azonosíthatod be, valójában honnan ered a fájdalom
A has felső jobb oldali régiójában válthat ki fájdalmat, ha valami nincs rendben az epehólyaggal vagy a májjal.