Szuperhősös lámpát rendelt kisfiának, szexjátékot küldtek
Valószínűleg ez korai lett volna a kisfiúnak.
A Tesla önmagát vezetve száguldott az autópályán, míg a részeg nő eszméletlenül utazott benne
Hiába mondják a szakértők, hogy az önvezető Teslák nem képesek teljesen egyedül vezetni.
Ingyen elvihető autóra csaptak le, holttest volt a csomagtartóban
Úgy tűnik, az autó mégsem volt egyszerűen ingyen.
Megosztotta első munkáját a tetováló, szétszedték a kommentelők
Szörnyülködtek a kommentelők.
Horoszkóp: 4 csillagjegy, mely mindenkivel versenyre kel
Vannak csillagjegyek, akik számára az élet csupa versengés. Még a legapróbb feladatokban is elsők akarnak lenni, bármi is történjen.
Napi horoszkóp 2021. szeptember 25. – Mindennapi ármánykodás
A Rák ma inspirációt kaphat, a Bak körül felpörögnek a dolgok. Viszont mindenki legyen óvatos a rosszakarókkal. Napi horoszkóp.
Zebrán ütött el egy gyalogost Várnai László, Zugló önkormányzati képviselője
Mentők szállították kórházba azt a 16 éves lányt.
Még a műlábát is ellopta a fegyveres rabló
A műlábbal a fején kapták el a lábrablót.
Leütött egy hajléktalan férfit, mert pénzt kért tőle
A férfi beütötte a fejét a térkőbe, és a kórházban meghalt.
Lelőttek egy benzinkutast, mert az maszkviselésre szólította fel a vásárlóját
Bement egy 49 éves német férfi egy Idar-Obersteinben található benzinkútba sört venni. A benzinkutas megkérte az illetőt, hogy vegyen fel maszkot, melyet követően a vásárló olyan mérges lett, hogy meggyilkolta az eladót.
Öt öltözködési trükk sztájlisztoktól, amivel magasabbnak tűnhetsz
Néhány egyszerű trükkel nagyot nőhetünk mások szemében.
Így változik meg az életed a 30. születésnapod után
Bezzeg a mi időnkben!
Anyatejből, méhlepényből és hamvakból készít egyedi ékszereket a terapeuta
Az ékszerek 40-120 fontba kerülnek.
Horoszkóp: Öt csillagjegy, mely mindig a legrosszabbra készül
Horoszkóp: Hívhatjuk őket paranoiásnak vagy pánikolósoknak, de tény az, hogy ezeknél a csillagjegyeknél előrelátóbbat nem nagyon lehet találni.
Napi horoszkóp: 2021. szeptember 24. – Félreismerések
Az Ikrek jó tanácsot kap, a Nyilas új helyzetbe kerülhet. De a héten mindenkinek jut egy felismerés.
A pszichológus szerint Tóth Gabinak azonnali segítségre van szüksége
Rengeteg támadást, bántást kapott Tóth Gabi az elmúlt időben, nemrég elmondta, egészségileg is megsínylette az elmúlt heteket.
Tóth Gabi: Végre nem kell rejtegetnem azokat az értékeket, amelyek meghatároznak
Tóth Gabi énekesnő szerint a korábbi vadóc lány énjét mások kreálták, most azonban visszatalálhatott az igazi önmagához.
A legújabb Britney Spears-dokumentumfilmben az is hallható, mivel fenyegette meg az énekesnőt az apja
Szeptember 30-án dönt arról a bíróság, hogy megszüntetik-e Britney Spears gondnokság alá helyezését.
Egy félresikerült marketingkampány miatt ijesztő bohócok ólálkodtak egy szingapúri iskolánál
A „cuki jelmezeket” valaki ijesztő bohócnak értelmezte.
Szemetelt az utas, a sofőr kivágta a taxiból
Ezért sem szabad szemetelni.
Egy puma leselkedett a kocogó nőre, észre se vette
Fel se tűnt neki, hogy mekkora veszélyben van.
Ez a tanárnő olyan édességeket horgol, hogy azonnal megéhezel a látványtól
Némely horgolt édesség egészen élethűen hat.
Fizetett szabadságot kaphatnak a kolumbiaiak, ha meghal házi kedvencük
A kolumbiaiak kapnak időt elgyászolni a négylábújuk halálát.
Mellimplantátuma miatt kihullott a haja, állandóan szédült és fájt a feje
16 évbe tellett, mire rájöttek, mi okozza a panaszait.
12 hétköznapi tárgy, aminek olyan funkciója van, amiről valószínűleg te sem tudtál
Néhány haszontalannak vélt vonás jó okkal kerül a tárgyakra.
Ezek a hírességek drasztikus változáson mentek át a plasztikai műtétek miatt
Mintha új emberek lennének.
Ezek a jelek a testbeszédben elárulják az igazságot a kapcsolatodról
A testbeszédet figyelve felismerhetjük, ha valaki kedvel, vagy ha problémák vannak a kapcsolatunkban.
Ezekkel a fotókkal a tökéletes pillanatot sikerült megörökíteni
Repülőt majszoló zsiráfok, árnyékon alvó Snoopy, hullámmal takaródzó kövek a tökéletes fotókon.
10 használati tárgy, amit sokkal gyakrabban kéne takarítanunk, mint általában szoktuk – 1. rész
Eláruljuk a csíramentes élet titkát.
Megbírságolták a TV2-t rossz korhatár-besorolás és a támogatói szabályok megsértése miatt
Burkolt reklámért és korhatár-besorolás megsértése miatt bírságolták meg a TV2 csatornát.
Decemberben megközelíti a Vénuszt egy üstökös
Az üstökös megfigyelésére a legkedvezőbb időszak 2021 ősze, bár akkor még nem éri el legnagyobb látszó fényességét.
Anyja hozzámegy az ex-vőlegényéhez
Családban marad.
A hullaszállítón morbid hirdetéssel trollkodja a temetkezési vállalkozó az oltáselleneseket
A cél, hogy az ellenkező hatást érjék el a kampánnyal.
Nem emelnek vádat az apa ellen, aki bezárva felejtette 20 hónapos ikerfiait az autóban
A férfinek munkahelyi gondjai voltak.
Kislányokat simogatott a pécsi általános iskola vécéjében a pedofil férfi
Nem az első eset, hogy a férfi gyerekeket zaklat.
30 millió dollárért kelhet el Frida Kahlo önarcképe
A legértékesebb latin-amerikai festménnyé válhat.
Gyönyörű beszédet mondott az autizmussal diagnosztizált fiú a bátyja esküvőjén
„Másnak lenni erő, nem gyengeség”.
Elmondta, szerinte hogyan lehet boldoggá tenni egy férfit, támadások érték elmaradott párkapcsolati nézetei miatt
A kommentelők szerint a nő évtizedekkel le van maradva.
Banánon mutatták be a körülmetélést egy tévéműsorban
A pénisz vagdosásának emlegetése nem tűnik jó technikának a társkeresésben.
Maszkot viselt a pár, kiküldték az étteremből
Természetesen Texasban.
3 csillagjegy, akinek lezárul az életében egy fontos fejezet
Ne szomorkodj és ne is félj, ha közéjük tartozol, mert végre olyan irányt vesz az életed, amire titokban már nagyon régóta vártál.
Napi horoszkóp 2021. szeptember 23. – Figyeld az összképet
A Bika ma óvatosan döntsön, a Skorpió mutassa ki szeretetét. Ma mindenkinél fontosak lesznek az érzelmek. Napi horoszkóp.
Horoszkóp: 4 csillagjegy, mely mindig jobban tudja
Vannak csillagjegyek, akik hajlamosak azt hinni, hogy mindent jobban tudnak másoknál és hozzájuk soha senki nem ér fel igazán.
Hírességpárosok, akik elismerésre méltóan hosszú ideje vannak együtt
Ezek a hírességek évtizedek óta tartanak ki egymás mellett.
CDC: ritkán okozott mellékhatást a vakcina a több millió beoltott amerikai tinédzser körében
A tinédszerek által jelentett, vakcina okozta mellékhatások 91 százaléka enyhe volt.
10 híresség, akik LMBTQ+ gyerekek büszke szülei
Számos sztárnak coming outolt már a gyereke, ők pedig elfogadással és feltétel nélküli szeretettel reagáltak.
Ezek az emberek a lakás minden centijét kihasználják

Egészen máshogy néz ki a tér egy kis rendszerezés után.
Ezek a képek bizonyítják, milyen erős az emberek és háziállataik közötti kapcsolat
A reklámok sokasága sem véletlenül operál kisgyerekek és kutyák vagy macskák interakciójának megjelenítésével.
A CNN kirúgta három alkalmazottját, akik oltatlanul mentek be dolgozni
A nagy tech-cégek is tulajdonképpen kötelezővé tették már munkavállalóik számára az oltást.
Kaszárnyából a színpadra – 130 éve született Makay Margit
Stílussal, eleganciával, sokoldalúsággal és tehetséggel párosuló egyénisége és hangja több műfajban is emlékezetessé tették alakításait.