Kis Grófót megrúgta egy ló, máig kísértik a történtek
Fájó gyerekkori emléket osztott meg magáról Kis Grófo a közösségi oldalán. A mulatóssztár elárulta a követőinek, hogy miért tart a lovaktól.
Fájó gyerekkori emléket osztott meg magáról Kis Grófo a közösségi oldalán. A mulatóssztár elárulta a követőinek, hogy miért tart a lovaktól.
Nagy elánnal vetette bele magát.
Kozák László, azaz Nagy Grófo sírját felfeszítették.
Lelkileg megviseli, hogy költöznie kell.
Két nyelven köszöntötte.
Keménykötéses levelet küldött a mulatóssztárnak.
Elég megosztó a Fidesz negyedik kétharmada.
“Budapestnek a nézését meg a járását innen tökéletesen lehet látni” – mondta Kis Grófo.
“A nézése, meg a járása, előre menjünk, ne hátra!” – írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán.
Tudta, hogy fertőzött, de nem gondolta, hogy így eszkalálódik.
Nótár Mary is kifejezte részvétét, akivle köztudottan nem felhőtlen L.L. Junior és az ő viszonya.
Nemrég napvilágott látott egy videó, ami azt bizonyítja, hogy már hamarabb hallható volt a No roxa áj című nagy sikerű Jolly-dal. Bírósági per is lett belőle, s ki is mondták, hogy lopás történt.