Tóth Gabi: „Nekem nagyon hiányzik Varga Judit jelenléte”
Tóth Gabi kijelentette, hogy nagyon hiányolja Varga Juditot a közéletből. Az énekesnő ráadásul elképesztő elmének és nagyon kellemes személynek tartja az egykori minisztert.

Címke
Tóth Gabi kijelentette, hogy nagyon hiányolja Varga Juditot a közéletből. Az énekesnő ráadásul elképesztő elmének és nagyon kellemes személynek tartja az egykori minisztert.

Drámai telefonbeszélgetésről osztottak meg videót a Megasztár hivatalos oldalán. Curtis telefonon közölte Tóth Gabival, hogy ki akar szállni a műsorból, szándékát pedig a csatorna felé is jelezni akarta. Az énekesnő próbálta győzködni a maradásról, de az egyelőre a jövő zenéje, hogy sikerült-e – mindenesetre elé kétségbeesettnek tűnt a telefonban.

A felvétel a TikTokon tekinthető meg.

Parázs vita robbant ki a Megasztár zsűritagjai között Ádám Attila produkciója után. A fiatal tehetség előadása alaposan megosztotta a zsűrit: Curtis ezúttal sem fogta vissza magát, és kemény kritikával illette Attilát, ahogy már a múlt heti élő show-ban is tette.

Tóth Gabi megszólalt a Megasztár legutóbbi adása után, melyben két versenyzőjétől is búcsúznia kellett.

A TV2 Megasztár című műsora ismét felejthetetlen élményt nyújtott a nézőknek: a színpadon érzelmek és drámai pillanatok kavalkádja zajlott, ám a műsor végére elérkezett a legnehezebb szakasz, amikor minden zsűritag számára búcsút kellett inteni a versenyzőknek. Bura Connie és Jánoki Márió sajnos ezúttal elhagyták a színpadát.

Meglepő titkokat árultak el a mesterek egymásról.

Balogh Krisztofer indulatosan reagált, miután az első élő showban véget ért számára a Megasztár.

A zsűritagok a nézők szavazataira bízták a döntést, Tóth Gabi könnyek közt kérte a nézőket, ne a versenyzők szívják meg a levét annak, ha őt utálják.

Hiába éri napok óta támadás, az énekesnő nem hátrál meg. Tóth Gabi részt vett az október 23-i Békemeneten, és vállalja véleményét — rajongói most kiálltak mellette, mint még soha.
